Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Vezetőváltás a kecskeméti Mercedes-Benz élén

Május elejétől Thomas Geier (52) veszi át a kecskeméti gyár irányítását. Frank Klein, az eddigi gyárigazgató visszatér Németországba, hogy április 1-től átvegye az egész világra kiterjedő transzporter-gyártás vezetői feladatkörét a Daimler konszernnél.
Thomas Geier 1985-ben kezdte karrierjét a Daimler AG-nál, miután gépészmérnöki végzettséget szerzett Karlsruhéban. A vállalat haszonjármű-fejlesztés területénél betöltött különböző munkakörök után a törzsgárda tagjaként részt vett az akkor újonnan induló rastatti gyár felépítésében.

Az elkövetkezendő években Rastattban többek között a karosszériaüzemet, a fényezőüzemet és az összeszerelő üzemet irányította. 2007-ben vette át a sindelfingeni gyár minőségirányításának vezetését, 2010 óta pedig a Mercedes-Benz kompaktautók minőségirányításának vezetője a rastatti és kecskeméti gyárakra, valamint a külső gyártásokra kiterjedő hatáskörrel.

Thomas Geier érkezik
Thomas Geier érkezik

Ebben a funkciójában Thomas Geier a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár felépítésében is aktív szerepet vállalt. Thomas Geier házas, két felnőtt lány édesapja.

Frank Klein: "Örömmel tölt el, hogy Thomas Geier személyében egy tapasztalt termelésszakértő és kompaktautó területen jártas szakember folytatja a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár sikertörténetét egy nagyszerű csapat élén. Az itt töltött elmúlt négy év mind szakmailag mind személyesen életem egyik legnagyszerűbb időszaka volt. Nagyon hálás vagyok, hogy Magyarországon mindenhol barátsággal fogadtak, és ezzel hozzájárulhattam a magyar és német emberek közös sikeréhez. " Frank Klein 2010-ben vette át a kecskeméti gyár felépítéséért felelős projektvezetői feladatkört, és a 2012. márciusi hivatalos gyármegnyitó óta a legújabb Mercedes-Benz Gyár első gyárigazgatói pozícióját.

Frank Klein a Transporter első embere lesz a világon
Frank Klein a Transporter első embere lesz a világon

A kecskeméti gyár a rastatti üzemmel közösen együttműködve gyártja a Mercedes-Benz új kompakt-autó generációjának modelljeit. A közös gyártás lehetőséget ad a két üzem gyártókapacitás-kihasználtságának rugalmas és optimális irányítására.

A kecskeméti gyárat kevesebb, mint 4 évvel a 2008. nyarán történt helyszínválasztást követően 2012. márciusában adták át, és azóta a legmodernebb és környezetbarát technológia segítségével gyártja a rastatti gyárral együtt a B-osztályt. 2013. január óta kizárólag Kecskeméten készül - második modellként - az új négyajtós kompakt CLA kupé, amely innen jut el a vevőkhöz a világ minden tájára. 2013-ban Kecskeméten több mint 109.000 jármű készült. A gyár ezzel nagymértékben hozzájárult a Mercedes-Benz új kompaktautó generáció sikeréhez, amely mellett az elmúlt évben világszerte több mint 370.000 ügyfél döntött (+64 százalékkal többen, mint az azt megelőző évben). A nagy keresletnek köszönhetően a 2014-es évben is teljes erőbedobással folyik a termelés a kecskeméti Mercedes-Benz Gyárban.

Az időközben több mint 3000 főre bővült munkatársi létszámmal a gyár a régió legvonzóbb munkáltatója lett - nem utolsósorban köszönhető ez a gyár munkatársainak magas fokú szakképzettségének, valamint annak az úttörő kezdeményezésnek is, hogy a vállalat magyar partnerekkel közösen, német mintára meghonosította a duális szakképzést és a duális főiskolai képzést. A kecskeméti régió hosszú távú erősödése és a magyar járműipar központjaként történő megszilárdulása volt a célja azon stratégiai partnerségi megállapodásnak, amelyet a Daimler AG 2012-ben a Magyar Kormánnyal írt alá.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Házkutatás a tolvajoknál: 12 kerékpár, villanymotor és láncfűrész is előkerült

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Lajosmizse Rendőrőrse még februárban kezdett nyomozni lopás vétség… Tovább olvasom