Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Vízicsata a főtéren

Kecskemét - Bombákat és pisztolyokat is bevetettek a csatában péntek délután a fiatalok. Persze mindezek vízi változatát, aminek köszönhetően száraz bizony senki sem maradt.
Jókedvű vízicsata helyszíne volt pénteken délután Kecskemét főtere. Közel kétszáz fiatal gyűlt össze azért, hogy csuromvizesre locsoljon mindenkit a harcban. Volt, aki vízipisztollyal, mások vízibombákkal, vagy éppen jókora vödrökkel érkeztek. Váczi Nikolett egy különleges, hátára kötött szerkezettel indult csatába.

- Ezt azért vettem, hogy a tanítványaimat tudjam locsolni. Legalább két-három liter víz belefér. Ezt a délutánt egy kis csapatépítésre szántuk, és ráadásul jó idő van, amit ki kell használni. A tavaszi párnacsatán is itt voltunk, ami nagyon jól sikerült, úgyhogy ezt már nagyon vártuk. Egy hónappal ezelőtt megbeszéltük, hogy hozzon mindenki vízipisztolyt és búvárszemüveget – mondta kissé már vizesen Váczi Nikolett tánctanár.

Vízi csata a főtéren - KÉPGALÉRIA

- Mi nem bíztuk a véletlenre, vödörrel locsolunk. Azért jöttünk ki a főtérre, hogy szórakozzunk egy kicsit, és jól érezzük magunkat – tudtuk meg a csata kellős közepén Németh Rajmundtól. – No, és persze azért is vagyunk itt, hogy csuromvizesen mehessünk haza. Mindenkit lelocsolunk, akit csak tudunk – tette hozzá a szintén vödörnyi vízzel támadó Polyák Gábor.

Miközben már mindenkinek a ruhájából folyt a víz, színes vízibombák kezdtek el repkedni a levegőben. - Egész délután ezeket töltöttük. Körülbelül nyolcvanat hoztunk, de két másodperc alatt elfogytak. Még el sem kezdődött a csata, már akkor egy kicsit vizes voltam, csuromvizes pedig a játék kezdetét jelző sípszó után tíz másodperccel lettem – mesélte Sőrés Anna, miközben az utolsó vízibombát bevetette.

Vízi csata a főtéren - KÉPGALÉRIA

- Azért éppen ezt a napot választottuk, mert ma van a Fiatalok Világnapja, a Kecskeméti Fiatalok Társasága, vagyis a KÁEFTÉ pedig holnap ünnepli második születésnapját – emelte ki Harkai György szervező. – A célunk az, hogy megszüntessük a szürke hétköznapokat, és színesítsük a város programpalettáját. Szeretnénk egy közösséget is összekovácsolni, ami úgy tűnik, sikerült is, hiszen már nagyon sok ember ismeri egymást azok közül, akik most itt éppen locsolják egymást – árulta el Harkai György, miközben már egy vödörnyi vízzel vártak rá a barátai, amit a nyakába akartak zúdítani.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kezdődik a hétvége: ittas kerékpárost gázoltak

Elgázoltak egy kerékpáros férfit péntek délután a Bács-Kiskun megyei Mélykúton. A biciklis ittas… Tovább olvasom