Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Vonat elé ugrott egy nő Félegyházán

Kiskunfélegyháza - A helyszínen életét vesztette az a nő, aki péntek délelőtt ugrott egy érkező vonat elé Kiskunfélegyházán.
Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a delmagyar.hu-nak elmondta: az eddig ismeretlen személyazonosságú hölgy 11 óra után ugrott egy Budapest felől érkező vonat elé Kiskunfélegyházán, az Izsáki úti vasúti átjáróban.

A szemtanúk elmondása szerint a nő egyszerűen besétált a leengedett sorompók közé, majd a szerelvény elé vetette magát. Az asszony a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságának tájékoztatása szerint, a Cegléd–Szeged vonalon, Kiskunfélegyháza vasútállomás közelében a Budapestről Szegedre tartó Napfény intercity egy ismeretlen személyt elgázolt. A baleset egy jól működő sorompónál történt.

A közlemény szerint, a rendőrségi helyszínelés idejére – másfél-két órára – mindkét vágányt le kellett zárni, addig Kecskemét és Kiskunfélegyháza között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.

A baleset és az átszállások miatt a Budapest–Cegléd–Szeged vonalon közlekedő személyszállító vonatok várhatóan 20-30 perces késéssel tudnak közlekedni a kora délutáni órákban.

Olvasóink írták

42 hozzászólás
  • 42. xilinx 2011. január 10. 15:14
    „41. hozzászólás novaklaszlo56 2011.01.10. 14:31

    Gratulálok. Az a f@$z@ együttélési norma ezek szerint, hogy ha valakinek elszáll az agya, akkor miatta várakozzon akár több száz ember.
    Kösz, nem kérek belőle.”
  • 41. novaklaszlo56 2011. január 10. 14:31
    „Ez döbbenetes. De annyira, hogy el sem hinném, ha nem a saját szememmel látnám, Xilinx. Ennél egyszerűbben és rövidebben már sajnos nem tudom leírni és hozzáférhetővé tenni a számodra az emberi együttélés priori normáit, amelyek nélkül a társadalom percek alatt szilánkjaira hullik - bocsánat: hullana. Már lassan az sem érdekel, hogy van-e olyan, aki érti, legalább a felszínes olvasat szintjén mindazt, amiről itt szó van. Azt hiszem az első döntésem volt a helyes: eltolni a bringát. De hova a fenébe? Hisz mindenütt ott vagy már..., mindenütt te vagy, mindent és mindenki mást kiszorítva. Ezt sem érted, de úgy látom, semmit sem tehetek már, hisz nem is akarod érteni. Sok millió kicsi Xilinx, tudod, a lelkemben érzem, hogy szeretlek, de fáj is nagyon, hogy hiába. Talán majd próbálkozom még, de ahhoz erőt kell gyűjtenem.
    Ugye, ezért nem rúgsz belém, nem ütsz arcul:
    ({)
    De ha az örömet okoz neked, tedd csak bátran, ifjú barátom - az lehetsz; ifjú is, meg idővel a barátom is talán -, kicsi Xilinx, hisz nekem fáj, nem neked... :)”
  • 40. xilinx 2011. január 10. 12:21
    „Nincs ilyen törvény, Xilinx, és valószínűleg nem is lesz soha.

    Még szerencse. Bár szerintem ebben az országban ilyen törvény is lesz előbb-utóbb.

    Jézustól származtatott keresztényi "szeresd felebarátodat"...

    Akinek inge, vegye magára, és hordja büszkén. De ne <moderálva> azt, aki nem akarja felvenni.”
  • 39. novaklaszlo56 2011. január 10. 00:33
    „Hipofízis helyett mellékvese... Bocs! Ezt nézd el nekem e késői órán! Elírás volt, nem vagyok ennyire rossz fiziológiából. :)”
  • 38. novaklaszlo56 2011. január 10. 00:22
    „Nincs ilyen törvény, Xilinx, és valószínűleg nem is lesz soha. Intelligenciára kötelezni a törvény erejével az embereket nem lehet, mert az vagy van, vagy nincs, illetve nagyon eltérő hatékonysággal működik az egyes egyénekben, millió dolog - külső és belső rendszerek összhangja - függvényében. Az emberek alapvetően ösztön-vezérelt élőlények, s a törvények (autoriter rezsim esetében felülről jövő kényszerként, demokratikus felépítmény esetén közmegegyezések alapján) a társadalom által elismert szükségleteik kielégítésének a korlátait hivatottak megjeleníteni. Ezért a jogkövető magatartás autoriter hatalom (királyság, személyi, vagy vallásállami diktatúra...) esetében pusztán félelmi alapú, de a demokratikus elven működő társadalmakban is alapvetően a biztonsága, presztízse megőrzése céljából tartja be az egyén az együttélés írott szabályait (Magyarországon ezzel is súlyos problémák vannak, pl. sok esetben megkérdőjelezhető a jogbiztonság, mondjuk úgy, hogy a jogkövető magatartás nem "rentábilis", az inkább a "lúzerek" sajátja, de a jogalkotásunk anomáliái is egyre nyilvánvalóbbak: nehezen, vagy nem mennek át a joggyakorlatba egyes törvényeink, s a jogalkalmazás sem követ országosan egységes normákat...).
    Ugyanakkor a jog valóban beemeli a legelemibb emberi együttélés etikai szabályait, amelyek, ha az intelligens belátásra nem is, de az "értelmes önzésre" valamennyire mégis kötelezik a jogalanyokat, pl. számos jogszabályban megjelenik így, vagy úgy a "tedd azt felebarátoddal, amit te is elvárnál tőle, de ne cselekedj úgy, ahogyan te sem szeretnéd, hogy ő cselekedjen veled" etikai elve, amely a mi kultúránkban az egyszerű, Jézustól származtatott keresztényi "szeresd felebarátodat" alapnorma minimalizált visszatükröződése lenne. Hogy miért tekintem ezt értelmes önzésnek, azt talán nem kell magyaráznom. Hogy miért mondom, hogy ez (ti. az értelmes önzés) még fényévekre van az intelligens belátástól, azt meg nem kezdem el magyarázni, mert nagyon messziről kellene indulni, és olyan - részben emberi, másrészt logikai - mélységekig kellene hatolni, amelyek elérésére itt sem hely, sem idő nincsen. Inkább "eltolom innen a biciklit", mert úgy látom, ezzel örömöt okozok neked. :)
    Remélem, nem zavartalak meg nagyon, azt pedig végképp nem venném a lelkemre, ha valamiképp ártottam volna az egészségednek a megjelenésemmel - például, mert adrenalintermelésre serkentettem a hipofízisedet. :) De azt azért beismerem, hogy a hozzászólásod nyomán határozottan észrevettem magamon a dopamin és az endorfin hatását is. Igaz, az első hatás nem ez volt, de az már rég a múlté. ;)
    Akkor hát jó éjt!”
  • 37. xilinx 2011. január 09. 23:19
    „35. novaklaszlo56 2011.01.09. 17:36
    "jaj, kedves Gerald!..."

    Már azt hittem, rég eltoltad innen a biciklit...”
  • 36. xilinx 2011. január 09. 23:16
    „30. novaklaszlo56 2011.01.08. 17:30
    "Na, akkor még egyszer, egyetlenegyszer, Xilinx (27.) kedvéért:
    ´Fordítsunk esetleg még egyet a kérdésen: bárki, aki illetékes lenne (pl. sok millió magyar, stb.) fel fog-e lépni annak érdekében, hogy lehetőleg soha senki se kattanjon így be, hogy senki ne érezze feleslegesnek, reménytelenül a sorsára hagyottnak magát? Hát, elég döglött ebben az országban minden.´"

    Milyen törvényben van leírva, hogy ez ellen fel kell lépni?

    "E végszóval kilépek a témából: nincs már miért itt maradnom."

    Helyes.

    "...Költői kérdés, ne válaszolj! Ismerem a válaszodat, csak feldühítenél."

    Ezt a ziccert nem hagyhatom ki...minnél messzebb menj, és vissza se gyere lehetőleg!”
  • 35. novaklaszlo56 2011. január 09. 17:36
    „jaj, kedves Gerald! Hogy írhat valaki így? Hát így! :D Azért embernek lenni nem szégyen, legfeljebb fogyatkozik azoknak a lényeknek a száma, akiket méltónak tartasz e titulusra. Ez egy kicsit "pozitívabb" megközelítés, de a lényege hasonló, nem? :)
    Tudod, olyasmi ez, mint amikor egy egész országot a belőle kihallatszó üvöltözés, meg a kilátszó káosz alapján ítélnek meg. Jogosan. De mégsem minden emberre igaz a kívülálló megítélése. Pl. Magyarország sötét, korrupt és kaotikus, meg békétlen. Igaz. De nem minden polgára viseli ezt jól, sőt, vannak, akik teljes erővel küzdenek az egész falka megvilágosodásáért és felemelkedéséért. Igaz? Az, hát. :) Kevesen vannak, de azért észrevehetőek.”
  • 34. Gerard 2011. január 09. 13:59
    „R.I.P. ) 1 reflexió: hogy írhat valaki így ...."sok ember elkésik miatta, mert nem volt más kiút, késedelmi pótlékot a késés miatt a hagyatékból " egyre többször szégyen embernek lenni...”
  • 33. queenmargareth 2011. január 09. 10:43
    „Igen és köszönöm.”
  • 32. novaklaszlo56 2011. január 08. 23:40
    „Kedves Queenmargareth!
    Higgye el, nem kevés az, amivel Ön hozzájárulhat ezeknek a problémáknak a megoldásához, kezeléséhez. Itt és most valóban csak annyit tehet, amennyit bárki más, így én is: állást foglal, érvel, próbálja jobb belátásra bírni az itt tépelődő embertársait. Ez sem kevés, de úgy hiszem Ön ennél sokkal többet is megtesz a hétköznapokban. Tegye is! Ne szegje kedvét még az se, ha netán ezért bárki Önt lúzernek nevezi! Mert nem az. Én tudom. :) A koldusszegényeket például a legtöbben lúzernek tekintik. Nem mindegyikük az. Viszont a mi társadalmunkban élő emberek többsége, vagyoni helyzetétől függetlenül sajnos... Igen, ebben, úgy hiszem, igaza van. Ha pedig a többség, akkor nagyjából az egész társadalom. Érezzük nap mint nap. De lassú víz partot mos - remélem, meg azt is, hogy ez nem a part szakadásához vezet majd, hanem a meder kiszélesedéséhez. ;) :) Ne szomorkodjon tartósan, mert az túl sok energiát von el a nemes tettektől! :) Meg azt is láthatja a hozzászólásokból, hogy azért nincsen teljesen egyedül. Látja, ugye? :)
    Jó éjt! Aludjon jól!”
  • 31. queenmargareth 2011. január 08. 19:26
    „Tisztelt novakaszlo56!

    Önnek teljesen igaza van. Teljesen megértem és átérzem a tehetetlenségét! Én szeretném, ha végre felfigyelnének erre a rengeteg öngyilkosságra!!!Én kevés vagyok, hogy segítsek, ugyanis ez az egész ország gondja! Ilyen kilátástalan helyzetben egyre többen lesznek és sajnálatos módon csak statisztikai szinten foglalkoznak velük.
    Volt, akinek itt az volt a legnagyobb gondja ilyen esetben, hogy az ő adójából vonják le a sajnálatos végkifejlet kivizsgálását...Ilyen országban élünk.”
  • 30. novaklaszlo56 2011. január 08. 17:30
    „Na, akkor még egyszer, egyetlenegyszer, Xilinx (27.) kedvéért:
    ´Fordítsunk esetleg még egyet a kérdésen: bárki, aki illetékes lenne (pl. sok millió magyar, stb.) fel fog-e lépni annak érdekében, hogy lehetőleg soha senki se kattanjon így be, hogy senki ne érezze feleslegesnek, reménytelenül a sorsára hagyottnak magát? Hát, elég döglött ebben az országban minden.´

    E végszóval kilépek a témából: nincs már miért itt maradnom. Máshol se nagyon: elég döglött ebben az... Ja. Az is marad, jó sokáig, ez világos. Hogy a francba´ süllyedtünk eddig? Költői kérdés, ne válaszolj! Ismerem a válaszodat, csak feldühítenél.”
  • 29. queenmargareth 2011. január 08. 12:06
    „Nos, igen fura hozzászólások között azért elég sok értelmes van. Hála a jó valaminek...
    Nos, a vonat. Ha valaki hirtelen bekattan, Ezt ne úgy értsék! elveszti sajnos önkontrollját, gyorsan, és fájdalommentesen akar meghalni, ezt választja. Nem azt gondolja át, hogy másoknak kellemetlenséget okoz. Akkor, talán akkor az egyszer önző. Valamiért megtette, biztos volt oka rá! Részvétem.”
  • 28. gumikacsa111 2011. január 08. 10:35
    „Ez a flexi egy ízig vérig közösségi , jószándékú emberke.”
  • 27. xilinx 2011. január 08. 08:40
    „Fordítsunk esetleg még 1-et a kérdésen...bárki, aki illetékes lenne (pl. ügyészség, stb...), fel fog-e lépni a hűtlen kezelés ellen, ha az, vagy annak gyanúja felmerül? Hát, elég döglött ebben az országban minden...”
  • 26. xilinx 2011. január 08. 08:33
    „Hadd kérdezzem már meg -tudom, megint jönnek majd sokan, hogy kegyeletsértő vagyok, meg így, meg úgy - vajon a pótbuszok díját, és az egyéb költségeket le fogják-e vonni az esetleges hagyatékból? De fordítsuk meg a kérdést egy pillanatra: a MÁV vajon fel fog-e lépni az okozott kár megtérítése érdekében? Ha nem, az bizony kimeríti a hűtlen kezelés fogalmát...
    Nem zavara, hogy valaki öngyilkos lesz, de jó volna, ha egy pár méter kötél társaságában elvonulna egy erdőbe az, aki ilyesmin töri a fejét!”
  • 25. Istus 2011. január 08. 03:56
    „Megértem ,hogy valaki öngyilkos lesz,de azt nem hogy miért a vasutat választja nem gondolván arra,hogy hány ezer embernek okoz problémát ezzel,nem is beszélve a szerencsétlen mozdonyvezetőt aki teljesen ártatalan és semmit sem tehet ellene ? igy élje le a további életét ? mindig a szeme elött lebeg az eset vajon tud e vonatot vezetni ezután ? leszneke nyugodt éjszakái ? nem az elhunytnak rossz hanem az életben maradóknak.”
  • 24. ~FRANZVON~ 2011. január 07. 21:47
    „Ha így gondolta, biztosan megvolt az oka.”
  • 23. novaklaszlo56 2011. január 07. 20:07
    „:)
    Csak az a baj, hogy ez a játék beléjük sül, rájuk merevedik, s a végén már véresen komoly. Sok-sok, egyre több áldozattal: velük. Pedig tényleg szükség van rájuk: mindegyik piszok csibészre, még erre az átok Flexire is! :D

    A teánál maradok. Rum nélkül, úgy jobban szeretem. Gép kikapcs. Jó éjt!
    :)”
42 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eltűnt két fiatal lány - fotók

Egy hónapja nem tudnak semmit két fiatal lány hollétéről a rokonok és a rendőrök sem. A lakosság segítségét kérik.
Tovább olvasom