Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

VV Anikó: szingli vagy sem?

Nem csupán családja, hanem titkos hódolói is alig várják, hogy viszontláthassák vasárnap este Anikót. Anikó szingliként költözött be a villába, azt azonban nem tagadta, hogy csupán három héttel a beköltözése előtt szakított kedvesével.
Villaléte alatt azonban arra is fény derült, hogy a szakítás és a beköltözés között találkozott valakivel, aki megérintette a szívét. Erről a bimbózó kapcsolatról rejtélyesen és ritkán mesélt a villában a lányoknak, ráadásul a fiú nevét soha nem említette. Sőt, amikor Éva egyszer fel merte hozni ezt a románcot Olivérrel való viszonyával kapcsolatban, Anikó hatalmas balhét vert ki.

– Ani, amikor te beköltöztél ide, beszéltél egy fiúról, aki állítólag elég közel állt hozzád, na, most akkor vele mi van? – tette fel a kérdést az igazmondó hintában Éva, amikor a többiek éppen Olivérrel való barátságáról faggatták a villa rosszkislányát. Akkor úgy tűnt, Anikó még csak gondolni sem akar arra a fiúra, és elképzelhető, hogy a titkos hódolója pont emiatt bizonytalanodott el annyira, hogy úgy döntött, nem vesz részt a vasárnapi párbajon.

VV Anikó: szingli vagy sem?
VV Anikó: szingli vagy sem?

Ám az a fiú, akivel beköltözése előtt szakított, talán újra fellángolt iránta, mert ő egészen biztosan ott lesz az RTL Klub stúdiójában, hogy támogassa a lányt.

– Sajnos aki a legfontosabb neki, az édesanyja, nem tud hazajönni, Anikó volt párja viszont ott lesz... – súgta meg Anett, Anikó barátnője. Kérdés: Anikó valóban őt várja-e, vagy esetleg jobban örülne annak a fiúnak, aki megérintette a szívét, mielőtt beköl-beköltözött volna?

A válaszra pedig hamarosan fény derül, hiszen még akkor is, ha Évával szemben Anikó győztesként megy vissza, mindössze egyetlen hetet kell még a luxusbörtönben tölteni, utána pedig valószínűleg nem csupán két férfi, hanem jóval több hódoló között lesz alkalma válogatni.

Olvasóink írták

  • 5. 4Angel 2011. május 02. 10:36
    „Ja ha roma akkor ö kell hogy megnyerje mert ....................... !!!”
  • 4. THE 2011. május 01. 16:01
    „Ne báncsátok azér´ mer´ roma!!!”
  • 3. deszkás 2011. május 01. 10:55
    „Szép? A ballagási képeket nézd meg többször különbek vannak.”
  • 2. Én2 2011. május 01. 10:02
    „Utálatos egy nőszemély, tényleg napraforgó mert mindig oda fordul ahol valaki nyer.Nem igazán szép csak a feje görbék a lábai és a modora förtelemes. Mit csinált öt ónapig, aludt, feküdt, csendbe volt és próbált pasit szerezni magának ami nem sikerült.. Most nyílt ki a szeme az utólsó hetekbe Évát sokkal joan seretem még akkor is ha szókimondó. Nekem az ilyen ember tetszik.”
  • 1. sajtkukac 2011. május 01. 08:34
    „Őszintén, ki nem sz..ja le, hogy szingli, vagy nem? Sz...keverő kis p...a, és már unalmas, nemcsak ő, az egész műsor is, de naaagy-naaagy celebet fognak ebből a lányból is csinálni, a nagy semmire.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Anyák napja: Klaudia szemébe mindig könnyet csal a kislánya

Szemereyné Pataki Klaudia kislánya, Szinta mindig könnyet csal a mamája szemébe Anyák napján. Tovább olvasom