Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

VV Sysit szeretnék a villában látni a nézők

Kecskemét - Több mint ötezer aláírást gyűjtöttek már össze azok, akik a kecskeméti Darányi Sysit szeretnék látni a Való Világ villájában. A céltudatos kecskeméti lányért országszerte összefogtak.
Bár a Való Világ villájának kapuja a beszavazóshow után nem Sysi előtt nyílt ki, rajongói nem akarnak beletörődni, hogy a szép modell nem költözhetett be az RTL Klub luxusbörtönébe. A valóságshow nézői ezért aláírásgyűjtésbe kezdtek. Nem csak szülővárosában, Kecskeméten álltak Sysi mellé, hanem az ország számos pontjáról érkeznek nap mint nap az aláírással, címmel, telefonszámmal ellátott ívek.

Többek között Szegeden, Kiskunhalason, Budapesten, Békéscsabán, Válon, Baján, Székesfehérváron, Gyulán, Pakson, Szekszárdon, Orosházán, Dunaújvárosban és Miskolcon is összefogtak a csinos feleségért. Sőt nem csak határainkon innen, hanem azokon túl is rajonganak a lányért. Sysi ugyanis még Erdélyből is kapott levelet.

VV Sysi - GALÉRIA

- Mára több mint ötezer aláírás gyűlt össze. Nagyon jól esik a nézők támogatása. Sokan megállítanak nap mint nap, és elmondják, hogy engem szerettek volna a villában látni – tudtuk meg Sysitől, aki a plázacicák között versenyzett a műsorban.

Az aláírásgyűjtés kezdeményezői azt szeretnék elérni, hogy a műsor készítői vegyék figyelembe a nézők kérését, és Sysi mégis beköltözhessen a valóságshow villájába. Rubint Kristóf, a Való Világ kreatív főszerkesztője a delmagyar.hu-ak elmondta, tudnak arról, hogy már több ezer aláírás összegyűlt.

Erős kötelékek fűzik őket egymáshoz

Sysivel először a Való Világ negyedik szériájában találkozhattak a nézők. Akkor férjével, Darányi Robival indult a házaspárok kategóriájában, a beszavazóshow-n azonban nem előttük nyílt ki a villa kapuja. A kecskeméti lány idén újra jelentkezett a műsorba, de most már egyedül. Robi azonban most is felesége mellett áll, szeretne segíteni neki abban, hogy Sysi álma megvalósuljon. Mindketten biztosak benne, hogy nem ártana a kapcsolatuknak, ha a lány beköltözne a villába. Sőt, a kettejük közti szoros köteléket csak még erősebbre fűzné a távollét. 

 
- Nemcsak a tét óriási, hanem hatalmas lehetőségeket is rejt magában a műsor. Éppen ezért a szabályokat be kell tartanunk. Minden kategóriából az kerülhetett be a villába, aki a legtöbb szavazatot kapta, így a plázacicák közül Dya költözhetett be. Örülök, hogy összefogtak a nézők Sysiért, aki most is a tartalékos játékosok között van. Ha valamelyik villalakó feladja, van rá esély, hogy bekerüljön a műsorba. Sysi az általam megismert legelszántabb játékos, engem meggyőzött a céltudatosságával. A Való Világ történetében ő az egyetlen jelentkező, aki kétszer is esélyt kapott arra, hogy a beszavazóshow-n bizonyítson – emelte ki Rubin Kristóf.

Mivel a műsor készítői a Való Világ ötödik szériájának indulásakor azt ígérték, rengeteg meglepetéssel, váratlan fordulatokkal szolgál majd a show, Sysi rajongói reménykedhetnek benne, hogy mégis a képernyőn láthatják viszont a fekete démont.

Olvasóink írták

  • 3. gedeon 2011. október 12. 14:57
    „Ami nem megy, azt nem kell erőltetni.”
  • 2. splat 2011. október 12. 14:53
    „Úúristen! Mit esznek ezen a nőn?? Már a beszavazáson is forgott tőle a gyomrom, ahogy a kamerába varkogott és mutogatta a "hívj/dobj sms-t" jelzéseket... Szánalmas színészkedés volt.
    Maradjon csak a férjecskéje mellett!
    Jól van ez így, ahogy van...”
  • 1. szegarazs 2011. október 12. 14:45
    „Én bárhol aláírom, csak tűnjön el végre végleg a médiából.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lebukott egy kunszentmiklósi szarka

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság korábban elrendelt nyomozás kapcsán, lopás vétség elkövetése… Tovább olvasom