Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Zuschlag-per: a politika megpróbálta befolyásolni a pályázatokat

Kecskemét - A politika minden időszakban megpróbálta befolyásolni az európai uniós ifjúsági pályázatokat, de az EU szigorú döntési mechanizmusa miatt nehezebb volt ezeket a kéréseket teljesíteni - vallotta a Zuschlag-per hétfői tárgyalási napján az egyik tanú a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, Kecskeméten.
"Ocsovai Tamás helyettes államtitkárt, illetve Mesterházy Attila politikai államtitkárt tudom megnevezni, mint akiktől érkeztek olyan megkeresések, melyek a pályázati folyamat befolyásolására irányultak" - mondta a tanú.

Mesterházy Attila 2002-től a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium politikai államtitkára volt, Ocsovai Tamás pedig ebben az időszakban a tárca gyermek- és ifjúsági ügyekért felelős helyettes államtitkáraként tevékenykedett.

A bíróság előtt kihallgatott tanú 2000-től 2004-ig az ifjúsági ügyekért is felelős minisztérium pályázatait bonyolító Mobilitas közhasznú társaság nemzetközi igazgatója volt, ezért feladatkörébe tartozott az Európai Unió ifjúsági ügyeket érintő pályázatainak intézése.

A tanú vallomásában kitért arra, hogy ez a gyakorlat 2002 előtt, a Fidesz-kormány idején is létezett. (A per csak a 2002 utáni, Zuschlag Jánoshoz köthető pályázatokkal foglalkozik.)

A tanú beszámolt arról, hogy kétféle módon történt befolyásolási kezdeményezés: az egyik esetben közvetlenül fordultak bizonyos pályázatok esetében hozzá, de szavai szerint "ezt egyszerűbb volt kivédeni".

A másik esetben a minisztériumi vezetés segítségét vették igénybe a pályázat érdekében lobbizó emberek - Zuschlag János is -, amit azért volt nehéz kivédeni, mert hierarchikus viszony állt fenn a minisztériumi vezetés és a Mobilitas között.

A tanú - elmondása szerint - a megkeresésekre úgy reagált, hogy felhívta a figyelmet arra, milyen eljárási szabályokat ír elő az EU.

Az uniós ifjúsági pályázatok esetében a pályázatokról a nemzetközi programok tanácsa, egy kilenctagú testület döntött, melynek elnöke egyben a minisztérium egyik főosztályvezetője volt, így közvetlenül kapcsolatban állt a tárca vezetésével - számolt be a döntési mechanizmusról a tanú.

A bíróság előtt a tanú azt vallotta: Mesterházy Attila politikai államtitkár és Ocsovai Tamás helyettes államtitkár személyesen és e-mailben is kérte arra, hogy egyes pályázatok érdekében lobbizzon, de megemlített olyan esetet is, amikor "kis cetliket" mutatott a főnöke - a minisztériumi főosztályvezető -, melyre fel voltak írva a támogatandó pályázatok adatai.

Fodor Endre tanácsvezető bíró kérdésére a tanú elmondta: Zuschlag Jánost személyesen ismerte, illetve tudta róla, hogy "a minisztérium környékén erőteljesen jelen van" ifjú politikusként.

"Több alkalommal előfordult, hogy a döntéshozatalt befolyásoló kérése volt. Én ezektől elzárkóztam, a döntéshozatali elvekről, előírásokról tájékoztattam, mire ő úgy reagált: a világ nem így működik" - vallott a Zuschlaggal történt beszélgetésről.

Vallomása szerint Zuschlag János többször hivatkozott Ocsovai Tamásra és Mesterházy Attilára, amikor egy érdekeltségébe tartozó pályázat miatt lobbizni akart.

A tanú hangsúlyozta: az EU-s pályázatok esetén csak azokat tudták a döntéshozók támogatni, amelyek megfeleltek a pályázatban foglaltaknak.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. A vádlottak a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint fiktív civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlan megszerzésében működtek közre.

Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt, 2007. szeptember 21-étől előzetes letartóztatásban van.

Olvasóink írták

  • 15. rigójancsi 2009. szeptember 23. 17:58
    „Bizony, kedves Logaritmus sok minden létezik már évezredek óta: pl. a lopás "divat" volt már az ókorban is, le is vágták a kezét az illetőnek érte....hej, de sokan szaladgálnának most művégtaggal...!
    Legalább így te is tudnád hova kell szavazni: csak feltűnne, hogy hű, de sok itt az MSZP-ben a félkezű!”
  • 14. LukSzusz 2009. szeptember 23. 15:46
    „Az amnézia csak az első pofonig tart,utána visszatér az emlékezet.”
  • 13. dodó 2009. szeptember 22. 21:48
    „"... a politika megpróbálta befolyásolni a pályázatokat..."

    Mesterházy és Ujhelyipista nemcsak próbálta, meg is tette Baráth Etele, Csiha Judit és Baja Ferenc aktív közreműködésével. Ezen már az se nagyon segít, ha valamennyien meg/elkapták az amnéziának nevezett kórt.
    Egyetlen reményük csak a mielőbbi -természetesen igen elnéző - ítélet lehet, mert a választások után rosszabb is lehet!”
  • 12. egypintsor 2009. szeptember 22. 03:33
    „harmaska, akkor meg nem is voltunk eu tagok,de ez ne zavarjon.”
  • 11. babocska 2009. szeptember 21. 21:25
    „A múmia néni még ezután kap majd pofont.Lehet,hogy azt nézték meg,hogy ténylegolyan feszes-e a képe a botoxtól.?Azt jó,hogy nem vallják be a megidézettek,hogy tudtak Zuschlag ügyeiről.Abból kampányoltak,mint majd most a BKV-s horribilis végkielégitésekből.Az is oda vándorol szépen.A Nemzeti Bank aranya sem vinné Öket győzelemre ismét.”
  • 10. Szodabikarbona18 2009. szeptember 21. 20:43
    „trainman,több hirforrásbol is láttam. Igy már biztos igaz . Szebb Jövöt!”
  • 9. trainman 2009. szeptember 21. 20:01
    „6. hozzászólás Szodabikarbona18 2009.09.21. 18:45

    Sehol nem találom ezt a jó hírt!
    Ez tényleg megtörtént?”
  • 8. Szodabikarbona18 2009. szeptember 21. 19:05
    „hunvald a börtönbe is kapja a fizetését! NEM HISZEM EL!!! ABSZURDISZTAN EZ!”
  • 7. abrakapokusz 2009. szeptember 21. 18:59
    „Csak MEGPRÓBÁLTA???”
  • 6. trainman 2009. szeptember 21. 18:57
    „Mesterházy, meg a többi csókos persze még mindig minket oktatnak demokráciából, meg fasisztáznak veszettül.
    Remélem, megkapják méltó büntetésüket, Gyurcsányival, meg az egész bűnbandával együtt!”
  • 5. Szodabikarbona18 2009. szeptember 21. 18:45
    „Most mondták be az Echotv-ben: lendvai mumia nénit pofán verték egy élelmiszerboltban! Nahát! :)”
  • 4. Szodabikarbona18 2009. szeptember 21. 18:43
    „meszterhazy is sáros? ejnyebejnye.”
  • 3. Logaritmus 2009. szeptember 21. 18:31
    „Kedves Lukszusz! Te is amnéziás vagy, esetleg felületesen olvastad a cikket: "A tanú vallomásában kitért arra, hogy ez a gyakorlat 2002 előtt, a Fidesz-kormány idején is létezett."”
  • 2. LukSzusz 2009. szeptember 21. 18:20
    „Zuschlág,ujhelyi,Mesterházy,Ocsovai stb,stb,Hünvald,és társai,
    azért alakul az MSZP,persze mind amnéziás.”
  • 1. KolompárRómeó 2009. szeptember 21. 18:15
    „Meg sem lepnek ezek a hírek. Emeljék csak az adókat, valamiből lopni kell, legyen ott fent akárki. Máshoz nem értenek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos motorbaleset Kecskeméten

Kecskemét - A helyszínen meghalt egy motorkerékpárral közlekedő férfi, aki járművével beleszaladt… Tovább olvasom