Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Zuschlag tagadta a maffia vádakat

A vádlottak meghallgatásával folytatódott a Zuschlag-ügy tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán a pénteki, immár negyedik tárgyalási napon.
Elsőként az ügy elsőrendű vádlottja, Zuschlag János kapott szót, aki – többek között - az elsőfokú bíróság munkáját bírálta. Megítélése szerint a bíróság önkényesen értelmezte a tanúvallomásokat, olyan ügyekkel is foglalkozott, ami nem volt a vád tárgya, egyoldalúan értékelte a súlyosító és az enyhítő körülményeket, elítélésekor példát akart statuálni. Azt hangsúlyozta, hogy a vádlottak cselekményüket nem bűnszervezetben követték el, soha nem egyeztettek, az egyesületi elnökök nem voltak kapcsolatban egymással. Tagadta, hogy befolyásolta volna az igazságszolgáltatás munkáját, mint ahogy azt is, hogy a cselekményt üzletszerűen, vagyoni haszonszerzési céllal követték el.

Zuschlag János elismerte, hogy csalást követett el, de úgy fogalmazott: az elmúlt 20 év minden bűnét és hibáját nem lehet rá terhelni. Elmondta: azért nem nevezte meg, kiknek a segítségével tudta a kár nagy részét megtéríteni, mert aki az ő ügyével kapcsolatba került eddig, az megbélyegződött, és ennek nem akarta kitenni a segítőit.
Zuschlag János után a harmadrendű vádlott K. Ferenc kapott szót, aki azt hangsúlyozta, hogy Zuschlag manipulálta, félrevezette őt. „Hanyag voltam, egy beavatatlan stróman" – fogalmazott a vádlott, aki úgy vélekedett: nem követett el bűnt.

Ezt követően a nyolcad rendű vádlott, V. Zsolt elmondta: bánja, hogy elvállalta az egyesületi elnökséget, jobban oda kellett volna figyelnie. Majd bejelentette, hogy időközben tönkrement, minden vagyonát elveszítette.

Végül a kilencedik rendű vádlott P. László arról beszélt, hogy nem tudta, mi volt a célja az elsőrendű vádlottnak a pályázatokkal, ő csak azok elkészítésében vett részt, így nem érzi magát bűnösnek.

A tárgyalás befejezéseként dr. Maráz Vilmosné, az ügyben eljáró bírói tanács elnöke bejelentette, hogy a tárgyalást ítélethirdetésre elnapolja, amelynek időpontja 2011. január 31., hétfő 10 óra. Helyszíne a Szegedi Ítélőtábla legnagyobb terme, a díszterem lesz, ahol a tárgyalás is zajlott.

A pénteki tárgyaláson történtekről bővebb írás ITT olvasható.

Olvasóink írták

  • 3. ava44 2011. január 15. 22:06
    „Vajon Petikét mikor állítják oda melléjük?”
  • 2. szilléri 2011. január 15. 20:59
    „Gyurcsány és a Szarházi Mester !

    Ugyan mán !”
  • 1. maci52 2011. január 14. 20:58
    „Ki volt a Keresztapa??”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

KTE: Csordás békében távozik

A KTE-Ereco és Csordás Csaba is nyilatkozatot tett közzé a kecskeméti klub hivatalos honlapján a pénteki szerződésbontással kapcsolatban.
Tovább olvasom