Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Zúzós bandák a Fringe-en

Kecskemét - Vasárnap este véget ért az ötödik Fringe. A fesztivál ifjú alkotói azonban az utolsó napon még belehúztak, igazi zúzós bandák álltak a Technika Házának színpadán.

Rock, metál, punk, core és grunge szólt a Fringe utolsó napján kora délutántól késő estig a Technika Házában. Tehetséges fiatalokból vasárnap sem volt hiány, hiszen kilenc banda mutatkozott be a fesztivál legzúzósabb napján.

- A Fringe utolsó napja mindig különleges, több okból is – mondta a delmagyar.hu-nak Szilágyi Áron, szervező. - Egyrészt azért, mert egészen abszurd, hogy vasárnap délután az emberek szórakozni menjenek, de az még szürreálisabb, hogy éppen durva metálzenekarok koncertjeit hallgassák. Mára koncepcióvá vált, hogy a záró napon a legelvetemültebb közönséget célozzuk meg – tette hozzá Áron, majd gyorsan elszaladt, mert az egyik banda gitárosának egy új húrt kellett szereznie.

Vasárnap a Technika Házában olyan közönség gyűlt össze, akik szeretik a kemény zenét, a punkot, a metált, és a grunge-ot. - A Fringe utolsó napjára érkeztek Tatabányáról, Székesfehérvárról és Miskolcról is bandák. Különösen értékelték azt, hogy vasárnap délután professzionális technikával léphetnek fel, és még közönség is akad hozzá – emelte ki Áron.

Zúzós bandák a Fringe-en - KÉPGALÉRIA

A fesztivál utolsó napja igazán színes volt. Nyakkendős, sportmezes, rövidgatyás, és rasztahajú zenészek is megfordultak a Technika Házában. A délután egyik érdekes színfoltja volt a tatabányai, progresszív punk-rockot játszó Scage zenekar. – Keresgettem, hogy milyen fesztiválon mutatkozhatnánk be, így kerültünk Kecskemétre – mondta a banda énekese, Mucsi Viktor. - Ez a formáció, amivel itt felléptünk, másfél éve működik. A feldolgozások mellett játszunk saját dalokat is. A zenei alapot megírom, aztán megvitatjuk a többiekkel, majd írok hozzá szöveget is. 2006-ban már jártam Kecskeméten egy másik zenekarral, jövőre pedig ismét szeretnénk visszatérni a Fringe-re ezzel a bandával – tette hozzá Viktor, aki nagyon jól érezte magát a fesztiválon.

Az este, és egyben a Fringe idei utolsó fellépője a Burn Out zenekar volt. Rock koncertjük méltó befejezése volt a fesztiválnak, melynek jövő évi, hatodik felvonására már most jó néhány jelentkező akadna.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fringe közönségdíj - szavazz!

Óriási sikerrel zajlott Kecskeméten az ötödik Fringe. A fesztivál történetében először osztanak ki közönségdíjat. Szavazz kedvencedre! Tovább olvasom