Kék hírek

2014.11.21. 20:33

Zsinagógát raboltak ki, börtönt kaptak a fémtolvajok

Az öt vádlott összesen több mint 12 millió forint értékű fémet tulajdonított el.

Börtönbüntetésre ítélt a Nagykanizsai Járásbíróság több fémtolvajt, aki egyebek mellett a nagykanizsai zsinagóga udvarán álló emlékmű másfél méteres menóráját is ellopta - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t.


Az összesen több mint 12 millió forint értékű fémet eltulajdonító öt vádlott ügyéről Beznicza Árpád elmondta: az első- és másodrendű vádlott 2012 júniusában rongálta meg a zsidó hitközség nagykanizsai zsinagógájának udvarán álló emlékművet. Lefeszítették róla a mintegy nyolcmillió forint értékű, másfél méter magas, bronzból készült hétágú gyertyatartót, feldarabolták, majd a másodrendű vádlott közreműködésével eladták egy helyi fémkereskedésben.


A vádlottak ezen kívül 2012 májusa és 2013 januárja között rézből készült épületburkolatot, ereszcsatornát, korlátot és más alkatrészeket loptak el, és alagsori tárolókat fosztottak ki. Egyebek között a Nagykanizsa központjában álló Vasemberház ereszcsatornáját és egy közeli bank tetőszerkezete alatti rézlemezeket is elvitték.


A vád szerint a bűncselekmények többségét az elsőrendű vádlott és barátnője, a másodrendű vádlott követte el. Tavaly év elején két nagykanizsai étterembe is bejutottak, ahonnan mosogatót, csapot, asztalt vittek el mintegy hárommillió forint értékben. A pincefeltörésekből és fémlopásokból származó tárgyakat esetenként a negyed- és ötödrendű társuk segítette elvinni.


A Nagykanizsai Járásbíróság nem jogerős határozatában az elsőrendű vádlottat húsz esetben elkövetett vagy megkísérelt lopásban tettesként és társtettesként találta bűnösnek, amiért mint különös visszaesőt két és fél év börtönre ítélte, és kimondta, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Barátnője társtettesként és orgazdaként egy év és öt hónap, három évre felfüggesztett szabadságvesztést kapott.


Harmadrendű társukat hasonló cselekmények miatt egy év és négy hónap, ugyancsak három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, a negyedrendű vádlottnak pedig 252 óra közérdekű fizikai munkát kell végeznie. A bíróság a jelenleg is szabadságvesztését töltő ötödik társukra - akit kábítószer birtoklása miatt is felelősségre vontak - többszörös visszaesőként hat hónap börtönbüntetést szabott ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!