Kék hírek

2015.04.22. 12:07

Százmilliónyi készpénzt rejtegethetett otthon a Buda-Cash egyik vezetője

A nyomozók találtak egy füzetet is, amelyben évekre visszamenőleg vezették a cég valós könyvelését. A Buda-Cash ügyben újra nagy erőkkel nyomoznak.

Újra nagy energiákkal nyomoznak a Buda-Cash-ügyben, ugyanis nemrég a cég egyik vezetőjének lakásában 100 milliós nagyságrendben talált a rendőrség elrejtett készpénzeket - írja az Index.

Felbukkant egy füzet is, amelyben évekre visszamenőleg vezették a cég valós könyvelését. A nyomozók így már pontosabban meg tudták határozni, mit kell még keresni a központi irodában.

Felidézték, hogy a Fővárosi Főügyészség nemrég közölte, sikeres vagyonbiztosítási intézkedéseket tett, és mintegy 68 milliárd forint értékű vagyont foglaltak le, miközben az addig összesített kárérték 62 milliárd forint volt.

Kedden viszont Matolcsy György jegybankelnök egy szocialista képviselő írásbeli kérdésére válaszolva azt közölte, hogy a február 24-i leltár szerint mintegy 96 milliárd forint hiányzik a Buda-Cash Brókerháznál.

Ez az adat azonban régebbi az ügyészség adatainál, így lehet, hogy az eltűnt összeg mégis megvan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!