Folytatják a megkezdett munkát

Hódmezővásárhely - A képviselők és Almási István polgármester eskütételével és a megbízólevelek átvételével kezdődött a tegnapi alakuló közgyűlés Vásárhelyen.

I. P.

– Ünnepelni jöttünk, mert van rá okunk, és nemcsak nekünk, megválasztottaknak, a vásárhelyi polgárok közösségének is ünnep ez – mondta a város első embere. Almási még elmondta, a helyiek úgy döntöttek, az elmúlt ciklusban megkezdett munkát folytatni kell, amire biztosíték, hogy „városunk lakossága erős közösséget alkot, nemcsak tervezi a holnapot, el is éri céljait".

[namelink name="Lázár János"] országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető miniszter gratulált a megválasztott képviselőknek, munkájukhoz szorgalmat, becsületességet, kitartást és alázatot kívánt, megemlítve, hogy már 25 éve ugyanaz a politikai család vezeti Vásárhelyt. – A mostani választás legnagyobb eredménye nem a győzelem, hanem a megtartott bizalom – jelentette ki. A közgyűlés ezt követően az ügyrendi és mandátumvizsgáló bizottság elnökének [namelink name="Molnárné Kecskeméti Ritát"], a pénzügyi, gazdasági élére [namelink name="Kovács Lászlót"] választotta. A két alpolgármester [namelink name="Kószó Péter"] és [namelink name="Hegedűs Zoltán"] lett, utóbbi [namelink name="Almási István"] általános helyettese.

Ünnepélyes külsőségek közepette tartotta meg első ülését a város új közgyűlése. Fotó: Szilágyi Gergely

Ünnepélyes külsőségek közepette tartotta meg első ülését a város új közgyűlése. Fotó: Szilágyi Gergely
Az anyagiakról is döntöttek, a polgármester illetménye bruttó 747 ezer 900 forint (plusz 112 ezer 200 költségtérítés havonta), az alpolgármesterek 598 ezer 300 forintot (89 ezer 700 költségtérítés) kapnak, míg a képviselők tiszteletdíja bruttó 100 ezer forint. Az első rendes közgyűlést november 14-én 14 órától tartják Hódmezővásárhelyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!