Szeged és környéke

2014.09.16. 22:48

˝Alsóvárosiak vagyunk, mégis Móravárosban szavazunk˝

Szeged - Mindenki jobban teszi, ha időben megnézi, hova kell mennie szavazni október 12-én. Változtak ugyanis a választókerületek, és több szavazókört összevontak.

Dombai Tünde

 Mozgóurna és átjelentkezők

A mozgásukban korlátozott szavazók levélben vagy e-mailben október 10-én 16 óráig kérhetnek mozgóurnát a helyi választási irodán. A választás napján 15 óráig szintén írásban a szavazókörben lehet jelezni az igényt. A kérelemben a szavazó nevét, az anyja nevét, személyazonosító számát, lakcímét, illetve azt a címet kell feltüntetni, ahová a szavazókörön belül az urnát kéri. Az is új a tavaszi választásokhoz képest, hogy az átjelentkezők a tartózkodási helyük szerinti választókörben voksolnak, nem a Tömörkény-gimnáziumban.

– Világéletünkben Alsóvároshoz tartoztunk, és a Dobó utcai iskolába mentünk szavazni busszal a Vadkerti térről. Még tavasszal is így volt. Az önkormányzati választásról szóló értesítőben viszont az áll, hogy a környékünket Móravároshoz csatolták, és a Szabadkai úti Fodor-szakközépiskolában adhatjuk le a voksunkat. Nem értem, miért kellett átvariálni – mutatja a választókerületek térképét a Rábéi utcában lakó [namelink name="Vigh Andrásné Rozika"].

– A nyugdíjas asszony kikérte az utcabeosztást, és abból kiderül, hogy többek között a Szécsi, a Dobó, a Nyíl, a Rákóczi és a Középkapu utca egyik fele maradt Alsóváros, a másikat Móravároshoz csapták. Az utcájukból a Vám térrel és az Alsó nyomás sorral együtt teljes egészében móravárosi körzet lett. Azért sérelmezi a körzetek átszabását, mert nincs tömegközlekedés tőlük a Szabadkai útig. Aki tud, mehet körbe vagy az Alsóvárosi temetőn keresztül biciklivel, vagy gyalog.

Rozikáéké nem az egyetlen furcsaság a körzetek és azon belül a szavazókörök térképén. A belvárosi Ady téren lakó olvasónk eddig a Béke utcai iskolában szavazott, most a Boldogasszony sugárúti Ortutay-kollégiumot jelölték ki neki. A Makkosházi körút és József Attila sugárút sarkán álló oszlop tízemeletesek lakói korábban a Gedói vagy a Krúdy-iskolába mentek, októberben viszont messzire, a petőfitelepi Balatoni utcai egykori iskolába kell valahogy eljutniuk, a sportpálya mellé.

Fotó: DM

Vigh Andrásné Rozika. Fotó: DM
Ugyancsak messze került a szavazófülkétől az az olvasónk, aki Hattyas szélén lakik, az Alsóvárosi feketeföldeken, és mert az külterület, korábban a hattyasi Zentai utcában, az utóbbi választásokon már a Kálvária sugárúti szakközépiskolában élhetett a választójogával, most viszont a szentmihályi művelődési házba kell elzarándokolnia.

A méltatlankodó szavazópolgárok egy része összefüggést sejt az intézkedések mögött. Többen gyanítják, azért változtatták a helyszíneket, hogy minél kevesebben szavazzanak.

– Semmi hátsó szándék, trükk, semmilyen politikai ráhatás nem történt. A módosítások oka, hogy változott a jogszabály. Ez azt eredményezi egyfelől, hogy arányosabbak lettek a választókerületek. Másfelől megnőtt az egyes szavazókörökbe beosztható állampolgárok száma – tájékoztatott [namelink name="Mózes Ervin"] címzetes főjegyző, a helyi választási iroda vezetője.

Korábban maximum 1200 választópolgár tartozhatott egy szavazókörbe, most 1500 lehet a létszám. Így a városban 131 szavazókörből 107 lett, ennek köszönhetően kevesebb szavazatszámláló bizottsággal, kevesebb jegyzőkönyvvezetővel, kevesebb adminisztrációval megoldható a feladat. Ráadásul néhány intézmény jelezte, hogy nem adja oda az eddigi szavazókör épületét. A szavazóköri beosztást mindenki megnézheti a választási értesítőjében vagy az önkormányzat www.szegedvaros.hu honlapján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!