Ország-világ

2014.02.17. 09:56

Gyurcsány: 2018-ban újra össze kell fogni

Újra össze kell fognia a baloldali liberális tábornak 2018-ban, mert akkor sem lesz kétharmaduk a jelenlegi szabályozás megváltoztatásához, ha megnyerik a 2014-es választást

MTI

Ez azt jelenti, hogy a következő négy évben is "vigyázni kell a másikra", vagyis lehet rivalizálni, de nem kell bántani egymást - jelentette ki [namelink name="Gyurcsány Ferenc"], a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke hétfőn, az ATV Start című műsorában.

Annál is inkább, mert egyszerű az erőviszonyok eldöntése: akinek a legnagyobb támogatottsága lesz 2017-18-ban, az a párt formálhat majd igényt 2018-ban a miniszterelnök-jelölt megnevezésére - tette hozzá a politikus.

Gyurcsány Ferenc úgy vélekedett: amennyiben az Összefogás nyer a választásokon, a kétharmados törvények sokasága és a "bebetonozott pártkatonák" miatt őrült nehéz kormányzással kell szembenézni.

Ebben a helyzetben, aki a másikkal foglalkozik és nincs benne nagyvonalúság, az nagyon gyorsan ki fog esni közülük - vélekedett.

Ezért a DK nem fog erőszakoskodni a kormányzati pozíciók megszerzéséért és "magam nem is megyek bele a kormányba". Hagyni kell [namelink name="Mesterházy Attila"] MSZP-elnököt kormányozni - fogalmazott a DK elnöke.

A paksi atomerőműnek végzett munkával kapcsolatban azt közölte: valóban dolgozott egy olyan cég 1997-ben az erőműnek, aminek a saját vállalkozása a többségi tulajdonosa.

Az Agora Marketingnek az volt a feladata, hogy az európai tapasztalatok összegzésével vezényeljen le egy kampányt, amelyben azt magarázza az embereknek, hogy nem kell féli a nukleáris energiától.

Hozzáfűzte, hogy ma sem atomenergia-ellenes, Paks bővítésénél nem a nukleáris energiával van a baja, hanem azzal a móddal, ahogy [namelink name="Orbán Viktor"] "Putyin tenyerébe csapott".

Azt pedig nem lehet zokon venni egy politikai funkcióval nem rendelkező üzletembertől, hogy dolgozott, ugyanis ez a dolga - tette hozzá.

"Erőlködjenek a kollégák, próbálják meg elkapni a grabancomat, ha tudják" - fogalmazott az újságírókra utalva Gyurcsány Ferenc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában