Ország-világ

2014.12.20. 10:27

Lejárató akciót terveztek Pintér Sándor ellen

A belügyminisztert egy külföldi szervezet a közelmúltban karaktergyilkossággal próbálta meg lejáratni, ráadásul nem is először.

A miniszter úgy fogalmazott: "külföldi szervezetek már többször próbáltak a lejáratásomra olyan, a személyemhez kötődő eseményeket kreálni, amelyek soha nem történtek meg".

[namelink name="Pintér Sándor"] egy közeljövőre időzített lejárató akcióról arra hivatkozva nem mondott részleteket, hogy az illetők arra kényszerültek, hogy felhagyjanak ezzel a tevékenységükkel. Szerinte így a konkrét történet már érdektelen, ő maga pedig nem akar a "nem zörög a haraszt" elnevezésű társadalmi értékítélethez hozzájárulni.

Az utóbbi idők demonstrációival kapcsolatban azt mondta: a tüntetők többsége korrekt módon áll a rendőrséghez, és a szolgálatot teljesítők is szakszerűen, az előírásoknak megfelelően jártak el. Nem történtek rendőri túlkapások, ami szerinte azt jelzi, hogy az állomány kifogástalan pszichikai és fizikai állapotban van.

Arra a kérdésre, hogy érzékel-e az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) amerikai aktivizálódást, azt mondta: a polgári elhárítás a Magyarországgal szövetséges államok diplomatáit és titkosszolgálati munkatársait nem figyelte, és a továbbiakban se figyeli meg.

A korrupció elleni fellépéssel összefüggésben arról beszélt: a Nemzeti Védelmi Szolgálat nem nyilvánosan, esetenként titkosszolgálati eszközöket, módszereket használva végzi tevékenységét, amit elsősorban az általuk ellenőrzött szervezetek munkatársai értékelnek. Mindazok ellen, akik törvényt sértenek, büntetőeljárás indul - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy tárt-e fel a polgári elhárítás olyan nemzetbiztonsági kockázatot [namelink name="Orbán Viktor"] miniszterelnök környezetében, amelynek kivizsgálását a kormányfő egyik tanácsadója, [namelink name="Habony Árpád"] esetében az ellenzék sürgeti, azt mondta: tudomása szerint Habony Árpád semmilyen tisztséget nem visel, nincs szerződéses viszonyban állami cégekkel, ezért az AH-nak sincs dolga a személyével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában