Kék hírek

2012.01.02. 14:08

Tizenegy határsértőt fogtak el Bács-Kiskun megyében

Tizenegy határsértőt fogtak el az új év első napján a határrendészek Bács-Kiskun megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.

MTI

[namelink name="Mihályné Bornemisza Eleonóra"] tájékoztatása szerint a kelebiai határrendészeti kirendeltség járőrei egy szabadnapos kollégájuk bejelentése nyomán vasárnap a déli órákban elfogtak öt algériai állampolgárt. A külföldieket Kelebia külterületén, az északi vasúti átjáró közelében igazoltatták, majd miután jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták bizonyítani, előállították őket.

A tiltott határátlépést elkövetőkkel szemben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el, és idegenrendészeti eljárást indított ellenük.

Az öt embert a kiskunhalasi őrzött szállásra szállították, csakúgy, mint azt az okmányok nélkül Magyarország területére lépő egy marokkói és négy pakisztáni fiatalkorú, valamint egy felnőtt tunéziai állampolgárt, akik ellen ugyancsak az év első napján kezdeményezett eljárást tiltott határátlépés miatt a hatóság - tette hozzá az őrnagy.

Címkék#rendőrség

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!