Ország-világ

2014.05.30. 16:18

Öt ember halt bele egy autósüldözésbe

Két, 20-25 éves fiatalokkal teli autó üldözte egymást Dél-Franciaországban, amikor egy fának rohant az egyik autó.

MTI

Öt ember életét vesztette péntekre virradó éjjel egy autósüldözésben a dél-franciaországi Cap d'Agde nevű üdülőhely közelében - közölték rendőrségi források.

A két autó - amelyben 20 és 25 év közötti fiatalok ültek - egy kétszer kétsávos autóúton üldözte egymást, amikor az élen haladó gépkocsi vezetője egy kanyarban elvesztette uralmát a volán felett. Miután a gépkocsi mintegy 200 méter csúszott a füvön Cap d,Agde határában, ahol a megengedett sebesség óránként 50 kilométer, egy fának rohant. Az ütközéstől a Peugeot 607-es típusú gépkocsi több méter távolságba repült.

A másik jármű, egy Renault Mégane, amelyben négy személy tartózkodott, hasonló módon nekiment a fának. A két gépkocsi egymással nem ütközött.

A Peugeot sofőrje és a Renault-ban ülő személyek közül hárman a helyszínen életüket vesztették. A Renault-ban utazó negyedik személy súlyosan megsérült, a Montpeller-i kórházba szállították, ahol belehalt a sérüléseibe.

Az áldozatok közül három személyt már azonosították. Az első vizsgálatok szerint unokatestvérek és az ő barátaik között folyt az üldözés. A Peugeot vezetője egy roncstelepen dolgozott. Annak vezetője és egy munkatársa szállította el pénteken az üldözésben részt vett járművek roncsait. Mindkét gépkocsiknak egyébként felrobbant a motorja, miután a fának ütköztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában