Kék hírek

2014.10.30. 14:08

LMP: nyilvánosságra kell hozni a NAV átvilágításának eredményét

Az LMP másodfokon is megnyerte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellen indított pert, így a hivatalnak nyilvánosságra kell hoznia a Horváth András volt adóhatósági munkatárs által kirobbantott botrány után egy hétvége alatt lefolytatott vizsgálat eredményeit.

Szél Bernadett és Schiffer András, az ellenzéki párt társelnökei csütörtöki, az MTI-nek eljuttatott közleményükben felidézték, tavaly Horváth András a nyilvánosság előtt beszélt arról, hogy az áfacsalások több százmilliárd forint kárt okozhatnak az országnak.

Hozzátették: a NAV ezt követően egy hétvége alatt lefolytatott egy vizsgálatot, mely során mindent rendben találtak a szervezeten belül. A NAV nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a vizsgálat részletes eredményeit, az LMP ezért pert indított, melyet most másodfokon is megnyert - közölték, megjegyezve: az ítélet szerint a jelentésnek 15 napon belül nyilvánossá kell válnia.

A társelnökök elfogadhatatlannak tartják, hogy az elmúlt egy évben nem történt semmi az áfacsalások felszámolása érdekében: az LMP által kezdeményezett vizsgálóbizottságot a Fidesz lesöpörte az aszaltról, a Horváth András által tett feljelentésben nem zárult le a nyomozás, míg a "NAV egy nevetséges vizsgálattal" lezártnak tekintette az ügyet.

Szél Bernadett és Schiffer András szerint a jelentés eredményeinek nyilvánosságra hozása után a kormány nem takarózhat tovább a kétnapos látszatvizsgálattal, és meg kell kezdenie a NAV valódi átvilágítását.

A közleményben azt írták, az LMP továbbra is azt várja a kormánytól, hogy szánja rá magát végre az áfacsalások felszámolására és támogassa a parlamenti NAV-vizsgálóbizottság létrejöttét.

Szél Bernadett az MTI-vel később közölte: a tárgyalás október 14-én volt a Fővárosi Ítélőtáblán, az ítéletet most kapták kézhez, a felperes Schiffer András volt.

Horváth András egy tavaly november 8-i sajtótájékoztatón arról beszélt: nagyobb hazai cégek és multinacionális vállalatok több mint ezer milliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál. A Nemzetgazdasági Minisztérium november 11-én közölte, az ügyben vizsgálatot folytattak le, amely megállapította, hogy az intézmény a jogszabályoknak megfelelően járt el az adózók ellenőrzésénél, mindenfajta részrehajlás, vagy indokolatlan előny biztosítása nélkül.

Címkék#adócsalás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!