Plakátfiú

Egyik kedvenc rajzfilmemnek Plakátfiú volt a címe a rendszerváltás előtti évtizedben. Főszereplője, egy cseh vagy lengyel fiúfigura rendre lesétált a korzó plakátjáról, és segített megoldani a környék problémáit. Ő volt a szocialista csoda. A plakátfiú pedig jött, megoldott önként, érdek nélkül, mint akinek nincs is más dolga a világban. Fentről és mindenhatóan. És ez nekem kislányként nagyon tetszett.

Aztán a rendszerváltáskor felébredtünk; sok mindent kezdtünk másként látni, mint azelőtt. Emlékeznek még arra, amikor a nyugati csoki, szappan és cigaretta nem pusztán jobb, hanem más volt, mint a miénk? Ezeket nálunk nem egyszerűen befalták, elhasználták vagy elszívták. A márkás csoki papírját könyvbe hajtogattuk, és hetekig szagolgattuk, a szappant a ruhásszekrényben őriztük, a billenős cigarettásdobozokat meg a szekrény tetején gyűjtöttük. Megszoktuk, hogy semmi nem az, aminek látszik.
És jött a kiábrándulás. Szerintem minden akkor kezdődött, amikor a reklámarc megmondta a frankót azoknak, akik fanyalogtak a szereplésén: „létezik az az összeg, amiért korpásodik a hajam". Erről addig nem illett beszélni. Szóval előbb megbotránkoztunk, majd csodálkoztunk, később megértettük. Ezt csináljuk azóta is. Nem gondolunk rá, hogy ez csak egy reklám, és pont az a dolga, hogy felhívja magára a figyelmet. Lehet kikapcsolni vagy elfordulni, de mi nem: mi azonnal állást foglalunk, mintha ez lenne a legfőbb problémánk. Annak ellenére központi téma tud lenni az utcai hirdetés, ha rossz, netán jópofasággal, esetleg bosszantással akar állásfoglalásra késztetni.

Még civilszervezetet is képes megmozgatni a tacepao; egy szegedi közösség elszántan tiltakozik az ellen, hogy a pártok választási időszakon kívül a városrészükben így kampányoljanak. Lehet bosszankodni, de ez az a szélmalom, amivel szemben nem érdemes harcolni. Ha nem a hattyasi buszmegállóban, majd a következő kanyarban utolér a kampány. Védtelenek azért nem vagyunk, hiszen van jogunk vitatkozni, és átgondolni, hogy az adott reklám mitől működik, ha egyáltalán. Vagy várjuk a plakátfiút! Mese nincs, de a csodákban még bízhatunk.