64 évesen kölcsönből vásárolt új praxist

Szeged, Mindszent - Június 1-jétől Mindszent helyett Földeákon praktizál Csehpál Etelka. A 64 éves háziorvos a kölcsönből vásárolt 1700 kártyás praxis mellett megtartja az ügyeleti munkát is.

Török Anita

– Ilyen kicsi praxissal képtelenség boldogulni. A 720 betegkártya nagyon kevés, a kollégák átlagban 1500–1600-zal dolgoznak, 1200 alatt nem lehet megélni belőle – magyarázta [namelink name="Csehpál Etelka"] Szegeden élő háziorvos, miért döntött úgy, hogy megválik Mindszenttől. Három év után nehéz szívvel int búcsút Mindszentnek, a betegeinek, június 1-jétől ugyanis Földeákon dolgozik. Korábban évekig gyógyította a csanytelekieket, majd nyugdíjba vonult, de nem sokáig bírta tétlenül.

– Fölöslegesnek éreztem magam, ezért másik praxist kerestem, így kerültem Mindszentre. Arra is hamar rájöttem, a nyugdíjam nem sok mindenre elég, hiába dolgoztam évtizedekig. A háziorvosnak általában nincs magánrendelése, pluszként legfeljebb ügyelhet. Persze ezt többnyire a fiatalok vállalják, ők is egyre kevesebben. Inkább külföldre mennek ügyelni az itteni díj tízszereséért – elemezte a helyzetet. A doktornő csak úgy tudta finanszírozni a mindszenti praxisának költségét, ha ügyel, nem is egy helyen. Mindszent mellett Csongrádon, Szentesen és Vásárhelyen. Azt tervezi, hogy az utóbbi három településen továbbra sem mond le erről.

Csehpál Etelka továbbra sem lazíthat. Fotó: DM/DV

Csehpál Etelka továbbra sem lazíthat

4 felnőttháziorvos maradna Mindszenten

Június 1-jétől helyettesítőként Abdul Rahim mindszenti háziorvos látja el a távozó Csehpál Etelka betegeit. A doktornő visszaadja a praxist az önkormányzatnak. A város vezetése azonban azt szeretné, hogy új gazdára találjon. Így a jövőben is 4 felnőtt- és 1 gyermekháziorvos láthatná el a kisváros lakóit.  

A jövőben sem lazíthat ugyanis a munka frontján, mert földeáki, 1700 kártyás praxisát csak kölcsönből tudta megvásárolni. A pénzt pedig szeretné mihamarabb visszafizetni.

– Egy év, ennyit adtam magamnak, hogy törlesszem a hitelemet. Ilyen idősen bármikor jöhet egy betegség, nem akarok tartozni. Persze nem csak a kölcsönről vagy éppen a megélhetésről van szó. Úgy érzem, addig élek, amíg dolgozhatok. Nem mondom, hogy könnyű, de nem panaszkodom. Előfordul, amikor éjszaka szólnak, hogy beteg érkezett az ügyeletre, először tisztáznom kell magamban, hol is vagyok – mesélte a doktornő, aki szabadnapjain 15–16 órás alvással regenerálódik. A földeáki munka kihívás is számára, hiszen 1700 új pácienst kell megismernie.

Elmondása szerint az országban mintegy 800 hozzá hasonló, nyugdíjasan is praktizáló háziorvos van. Egy év alatt viszont jó, ha 80 rezidenst képeznek, így egy darabig még szükség lesz az idősebb háziorvos-generáció munkájára – állapította meg végezetül Csehpál Etelka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!