Mesterek reneszánsza

Majdnem pontosan tíz esztendővel ezelőtt panaszolta egy interjúban a Makói Ipartestület egyik akkori vezetője: bizonyos kézművesszakmák eltűnőben vannak. A városban lassan már nem találni esernyőjavítót, a varrónők és a cipészek száma is fogyatkozik. Nagyot fordult a világ, mondta, az emberek mindent készen vesznek, ha elromlik, nem bíbelődnek a javítással – szemétbe dobják, és veszik az újat. A kézművestermékek iránt sincs kereslet, a boltban minden kapható. Akkor úgy tűnt, ez a tendencia végleges.

Nos, most megint fordult egy nagyot a világ. Bár a fillérekért kapható lábbelit vagy esernyőt senki sem viszi reparáltatni, az értékesebb használati tárgyakat bizony megbecsüli az ember, nem válik meg tőlük olyan könnyen, mint egy évtizede. A válság a magyarázat? Meglehet, de talán a szemlélet változása is. Van piaca a szépen felújított régi bútornak éppúgy, mint a hagyományos cserépedénynek és a kézzel szőtt szőnyegnek. Bizonyos szakmák szinte a reneszánszukat élik – mondja az iparosszövetség mostani makói elnöke, Mucsi Lajos Tamás. Őt igazolja egy műhelyeket feltérképező séta is a városban, vagy egy kis beszélgetés az ismerősökkel, rokonokkal arról, mi mindent vásároltak, és mit próbáltak átalakíttatni, rendbe hozni.

Miközben a gazdasági krízisnek senki sem örül, vannak jó oldalai is annak, hogy a gondolkodásunk vele együtt változóban van. A házi kolbász finomabb és egészségesebb, mint ami a hipermarketben kapható, a házi pálinkát is jobb fahordóban tárolni, és az sem baj, ha mindeközben újra lesz némi becsülete a kétkezi munkának. Ideje volt, hogy errefelé forduljon a világ – azt meg majd meglátjuk, mi lesz újabb tíz év múlva.