Himnusz bácsi a Kárász utcán ijesztget

– Szegedet akkor is a sajátodnak érzed, ha tanulni jöttél ide, ha ide házasodsz, vagy csak nyaralsz itt néhány napot. Jó történetei vannak a városnak – fogalmazott [namelink name="Nyári Zsuzsanna"], az Idegenvezetők Dél-alföldi Egyesületének tagja, akivel arról beszélgettünk, mi tetszik leginkább a turistáknak Szegeden, és mi az, amit az itt élők sem tudnak a városról.

– A vendégeink szeretik az Aba Novák-freskót a Hősök kapujánál, elámulnak a Dóm tér számain: 101 ívből álló árkádsor, 6 millió klinkertégla, a toronyóra kismutatója 2,3 méter, a nagymutató 2,7 méter hosszú. A zenélő órával pedig Magyarországon egyedül a Dóm tér az, amely a középkori egyetemi városok hangulatát vissza tudja adni. Az épületek, terek mögötti történetek még színesebbé teszik a látnivalókat, az árkádsoron például Ozorai Pipo fából készült szobra előtt el szoktam mesélni, hogy köszvényben szenvedett, az orvosok pedig gyógymódként azt javasolták: háljon minden este más nővel. Nem tudni, hogy használt volna-e, mert hűséges maradt feleségéhez, Borbálához. Aki végül túl is élte őt, bár szobrot csak férje kapott.

– A Szegedhez kötődő sztorik közül érdekes a matematikus Bolyai Farkas végrendelete, aki mindenkire két hasznos órát hagyott, amit kellemesebben eltölthetnek, ahelyett, hogy őt kísérik el a temetőbe. És ha már matematika: Dugonics András nemcsak az Etelka szerzője volt, de neki köszönhetjük a kör, szög, gyök szavakat is. Nélküle kernek, szegnek, gyeknek hívnák ezeket.

A szegediek közül is sokan rácsodálkoznak a Széchenyi tér Kárász utca felőli végén látható vas háromszögelési pontra. Pontosabban arra, amikor kiderül, hogy mi az a földből kiálló vas, amely mellett rendszeresen elsétálnak. Az árvíz utáni újjáépítéskor használták ezeket, 122 elsőrendű és több mint 720 másodrendű háromszögelési pontra függesztettek fel egy mérnöki hálót, amely a város belterületének kialakításában segített. Az árvíz kapcsán lehet beszélni az arról tudósító Mikszáth Kálmánról, aki veszélyesen mély fekvésű falunak írta le Szegedet, tőle pedig eljuthatunk a Roosevelt térre is, hiszen Theodore Roosevelt kedvenc regénye volt a Szent Péter esernyője, találkozott is emiatt Mikszáthtal. A város történetei egymásba érnek.
Nagy és hosszan mesélhető történet a Kárászéké. Kárász Miklós szegény nemesként érkezett a városba, majd ügyesen benősült a főbíró családjába. Unokája, Kárász Benő már Szeged főispánjaként Ferenc Józsefet és Sisit is vendégül látta házában. A császári pár érkezésekor amiatt aggódott a család, hogy Géza nevű mihaszna fiuk haza ne menjen a napok óta tartó dorbézolásból. De Géza éjjel hazaállított, és meglátva a császár testőreit kiabálva kérdezte, hogy ki engedte be „az osztrák bitangot" a házába. Szülei végül a kocsiszínbe zárták a császári pár tartózkodásának idejére. Géza egyébként hű maradt önmagához, az ő kezén elúszott a vagyon, és életét a szegénynegyedben élte le.

Nem minden szegedi tudja azt sem, hogy a Kárász utcán pénzbe került 1890 és 1950 között a padon üldögélés. A legtöbben persze felugrottak, amikor a pénzbeszedő közeledett, ezért is nevezték őt Himnusz bácsinak.
– Nagyon élveztük, köszönjük szépen – szólt egyik alkalommal Zsuzsához a kalauzolt társaság egyik tagja –, de az igazi az lenne, ha megtanulná mindezt ö-ző nyelvjárásban is.

– Tényleg jó lenne, de egyelőre ezen nem gondolkodom. Azon viszont igen, hogy temesvári, szabadkai utazásokkal lehetne kiegészíteni a szegedi látogatásokat. Aki Szeged iránt érdeklődik, értékelné ezeket a városokat is.