Ország-világ

2013.09.07. 23:49

Ferenc pápa: a béke az egész világon lehetséges

Ferenc pápa az általa kezdeményezett imavirrasztáson mondott beszédében arra szólított fel, hogy a világ a harmónia és a béke otthona legyen mindenki számára.

MTI

A mindenki számára otthont nyújtó, békés, testvéri világ létezésének lehetőségét hangsúlyozta Ferenc pápa szombaton a római Szent Péter téren általa vezetett, a szíriai és a közel-keleti békéért tartott böjt- és imanapon, amelyhez az egész világon milliók csatlakoztak. A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy a béke az egész világon lehetséges.

Ferenc pápa az általa kezdeményezett imavirrasztás első másfél órája után mondott beszédében arra szólított fel, hogy a világ a harmónia és a béke otthona legyen mindenki számára. "Az egymást testvérnek érző emberek egyetlen családot alkossanak. Legyen a világ olyan, melyben mindenki felelősnek érzi magát a másikért!" - jelentette ki.

"Milyen világot akarunk?" - tette fel a kérdést az egyházfő, aki szerint világunkat az egoizmus, az egyéni érdekek, a hatalomvágy uralja, ami erőszakhoz, közönyhöz, konfliktushoz és káoszhoz vezet.

"Embernek lenni annyit jelent, hogy egyikünk vigyáz a másikra. Mi azonban a fegyvereket tökéletesítettük, lelkiismeretünk elaludt, egyre ravaszabbul igazoljuk magatartásunk okait. Mintha normális lenne, úgy vetjük el a pusztítás, a fájdalom, a halál magját! Az erőszak, a háború csak halált hoz, a halálról szól!" - fogalmazott a pápa.

"Kiléphetünk-e a fájdalom és a halál köréből? Megtanulhatunk-e ismét a béke útján járni?" - tette fel a kérdést Ferenc pápa, aki szerint mindez lehetséges. "Azt szeretném, ha ma este közületek mindenki, a legkisebbtől a legnagyobbik, egészen azokig, akik a nemzeteket vezetik, azt válaszolnák: igen, akarjuk!" - mondta Ferenc pápa a zsúfolásig megtelt Szent Péter tér közepén felállított oltárnál.

"Legyen vége a fegyverek zajának! A háború mindig a béke kudarcát jelzi, mindig vereség az emberiség számára" - tette hozzá az egyházfő, aki VI. Pálnak az ENSZ-ben 1965-ben mondott azon szavait ismételte meg, hogy "ne legyen soha többé háború!"

"A megbocsátás, a párbeszéd, a megbékélés a béke szavai: a szeretett szíriai nemzetnél, a Közel-Keleten, az egész világon!" - mondta Ferenc pápa, akinek beszédét többször taps szakította meg.

A Szent Péter téri virrasztáson ima, csendes meditáció, zene és szertartások követték egymást. Elsőként a római népet oltalmazó Salus Populi Romani elnevezésű Szűz Mária-kegyképet vitték körmenetben a tér közepén levő obeliszktől az oltárig. Ezt a Szűz Máriához intézett imádságok és a rózsafüzér-ima követte. A téren keresztények és muzulmánok imádkoztak egymás mellett, katolikusok és ateista pacifista csoportok szivárványszínű békezászlókat emeltek a magasba. Számos libanoni és szíriai zászló is lobogott.

A pápa beszédét hosszú csend követte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában