Az igazságot minden oldalról fel kell tárni

Hódmezővásárhely - Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a kommunista rendszerről, az igazságokat minden oldalról fel kell tárni – véli Szabóné Sass Szilvia, a vásárhelyi Emlékpont történésze. A 37 éves kétgyermekes édesanya először közgazdászként végzett, most nőkkel készít interjút. Naponta 10 kilométert fut – ősszel félmaratonon próbálja legyőzni saját magát.

Munkatársunktól

– A legtöbb nő, akivel interjút készítettem, az 1950–60–70 és 80-as években töltötte a fiatalságát, nem volt kommunista. Azt mesélték, jól érezték magukat a bőrükben, könnyebb volt gyereket neveli. A diktatúra árnyoldalairól nem sokat tudtak, persze ez nem általánosítható – osztotta meg lelkesen kutatási eredményének eddigi tapasztatait [namelink name="Szabóné Sass Szilvia"], a vásárhelyi Emlékpont történésze. Azt vizsgálja: miként élték meg a vásárhelyi lányok, asszonyok a kommunizmus évtizedeit.
Beszélgetőpartnerei szívesen emlékeztek vissza az úttörőmozgalomra, nem a „kötelezőségére", hanem a gyerekprogramokra. Szilvia úgy véli: ahhoz, hogy a rendszerről teljes képet kapjunk, az igazságot minden oldalról fel kell tárni. Az interjúkészítés mellett a korabeli irodalomba, levéltári anyagokba is beleásta magát.

Szabóné Sass Szilvia a kezdetektől, 2006 óta dolgozik az Emlékpontban – imádja a munkáját. Fotó: DM/DV

Szabóné Sass Szilvia a kezdetektől, 2006 óta dolgozik az Emlékpontban – imádja a munkáját. Fotó: DM/DV
– Imádom a munkám, és ezek nem üres szavak. Sajnos manapság kevesen mondhatják el ezt magukról, pedig igazán fontos lenne, hogy örömmel végezzék a feladatukat, hiszen az életünk jelentős részében dolgozunk, de nem mindegy, közben hogyan érezzük magunkat – állapította meg a kétgyermekes 37 éves édesanya. Szilvia tudja, miről beszél, hiszen pár évig külkereskedelmi ügyintéző volt. Nem bízott eléggé kitűnő bizonyítványában és magában, ezért az érettségi után közgazdásznak jelentkezett – felvételi nélkül jutott be. Már akkor érezte: ez nem neki való, ezért a diploma megszerzését követően, néhány év kihagyás után újra tanulásra adta a fejét.

– A kezdetektől, 2006 óta dolgozom az Emlékpontban, ahol kamatoztathatom az angol és az orosz tudásomat. Tartok tárlatvezetést, de szervezek gyerekeknek, diákoknak is programokat. Nagy siker volt a múzeumok éjszkáján a nyugati és a keleti mesefilmek bemutatója, számomra is jó volt újra látni gyerekkorom mesehőseit – magyarázta a történész, akinek Vásárhely immár a tizenkilencedik otthona. Édesapja katonaként dolgozott, a család sokat költözött.

Szilvia rendszerint hajnal 5-kor kel, és mire 9 éves Réka lánya és 4 éves Botond fia felébred, már lefutott 10 kilométert. Évekkel ezelőtt vált szenvedélyévé a futás, ilyenkor „tesz rendet a fejében". Indult már félmaraton versenyen, ősszel újra nekivág a 21 kilométeres távnak. Nem a helyezés a lényeg, hanem saját maga legyőzése – jegyezte meg. Több álma van, de a legnagyobb talán az, hogy egy hátizsákkal bejárja a világot úgy, hogy az adott országban dolgozva keresse meg az utazás folytatására a pénzt. Az első lépéseket már meg is tette a célja eléréséhez – németül és franciául is elkezdett tanulni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!