Kecskemét és környéke

2012.09.18. 21:05

Felkészülési mérkőzésen verte a Loki a KTE-t

Kedd délután semleges pályán játszott egymással felkészülési mérkőzést a Loki és a KTE, melyet a bajnoki címvédő nyert 3-1-re.

Delmagyar.hu

A Mezőkövesden rendezett találkozón mindkét csapat a tartalékokat és a fiatalokat szerepeltette, Rafael Burgos pedig első mérkőzését játszotta a KTE-Phoenix Mecano színeiben.

DVSC - KTE 3-1 (1-1)
2012. 09.18., Mezőkövesd
DVSC: Polekszics – Nagy, Ludánszki, Varga, Engel – Dombi, Spitzmüller, Lucas, Kiso – Birtalan, Matondo.
Csere: Tóth, Szatmári, Slimane Bouadla, Albert, Kovács, Kuti, Gál, Benyei, Mokánszki, Ferentzi.
KTE: Borszéki (Verebélyi) – Di Chiara, Sós (Sztehlik), Póti, Sáfár – Füle, Farkas B. - Tarabai, Nagy (Faragó), Gréczi (Maszlag) – Burgos (Ludasi).
Gól: Lucas, Albert, Kuti ill. Tarabai.

A salvadori támadó bő egy órát töltött pályán és aktívnak is bizonyult, két ígéretes távoli lövése csak centikkel kerülte el a kaput, de összjátékban és az előkészítésekben is jeleskedett. A találkozó igen jó iramú volt végig és mezőnyben kiegyenlített csatát hozott. Az első félidőben két alkalommal tudták a csapatok hosszabb ideig a másikra erőltetni akaratukat némi mezőnyfölény formájában, ezekből gól is született. A Loki előbb egy kapu előtti kavarodást hagyott kihasználatlanul, Matondo lövését Borszéki védte, majd Póti mentett a gólvonalon. A brazil középpályás tovább tesztelte Borszékit és végül a 20. percben egy baloldali akció végén a kapuba is talált. Nem törte meg a gól a csapatot, Burgos és Tarabai is jól futballozott és veszélyes támadásokat tudtunk vezetni. Az egyenlítő gól végül agresszív letámadásunk gyümölcse volt, ugyanis Tarabai erőszakosan szerzett labdát Polekszicstől és az üres kapuba gurított.
Fordulás után mindkét oldalon beindultak a cserélgetések, de az iramra továbbra sem lehetett panasz. Előbb Füle lőhetett Burgos passza után jó helyzetből de Polekszics lett a végállomás, majd a másik oldalon Matondo veszélyeztetett. A Debrecen végül egy szöglet után szerzett vezetést, a labdát Albert csúsztatta meg, ami még egy kecskeméti védőn pattant meg a kapu előtt tömörülésben. A távoli lövésekkel továbbra is bátran éltünk, Füle és Tarabai is egészséges lökettel kínálta meg a Loki kapusát, a legnagyobb helyzet pedig Gréczi előtt adódott, de jól zárta Polekszics a rövidet. Egy szép kontrából aztán a DVSC eldöntötte a mérkőzést, Kuti ment el a jobboldalon, betört a tizenhatoson belülre, majd kilőtte a hosszú sarkot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!