Szeged és környéke

2013.10.27. 20:06

A boldogsághoz kell a rossz memória

Szeged - Tasnádi István új drámája, a Memo – A felejtés nélküli ember egyszerre groteszk, naturalista és poétikusan filozofikus szöveg. A darab Bodolay Géza sokféle effektust bevető rendezésében sikert aratott a pénteki kisszínházi ősbemutatón.

Hollósi Zsolt

Szerencsére most nem egy fércmunkát, hanem professzionálisan megírt, érdekes darabot választott a szegedi színház a nemzeti kategóriába sorolt teátrumok számára kötelező penzumnak tekinthető kortárs magyar ősbemutató teljesítéséhez. [namelink name="Tasnádi István"] színdarabja, a Memo – A felejtés nélküli ember többrétegű, izgalmas szöveg, amely a memória túl- vagy éppen alulműködésének problémája kapcsán roppant aktuális kérdésekről szól. Sok humorral, jól követhető történet révén jut el a darab az átélhető végső tanulsághoz: „A boldogsághoz nagyon kell a rossz memória".

Őrültség, de van benne rendszer – lehet mondani a rendezésre. [namelink name="Bodolay Géza"] – felerősítve a groteszk sztori társadalmi hátterét – több kapcsolódó korszakot is megidéző, tanulságos „zenés emlék-műként" állította színpadra a darabot. [namelink name="Mira János"] egyszerű színpadképe sokféle hatást tud kelteni: a forgó közepén álló hatalmas vörös lépcső önmagában is képes egy rezsimet jelképezni, a körülötte olykor tükörré átforduló számozott fekete paravánok a nézőket is szembesítik önmagukkal, a színpadteret fehér szövegekkel teleírt fekete falak zárják le.

Kedvek Richárd dr. Lónyai Péter és Gömöri Krisztián Wéber professzor szerepében a Memóban, a kisszínház színpadán. Fotó: Frank Yvette

Kedvek Richárd dr. Lónyai Péter és Gömöri Krisztián Wéber professzor szerepében a Memóban, a kisszínház színpadán.
Fotó: Frank Yvette

[namelink name="Kedvek Richárd"] laza egyszerűséggel alakítja a nagydoktori disszertációját a túlemlékezés ritka betegségéből író, kissé narcisztikus dr. Lónyai Pétert, akiről végül az is kiderül, milyen gyermekkori traumák és aktuális családi érintettségek jelentik számára a fő motivációt a megszállottan végzett kutatómunkához. A megszabadító felejtést elhozó piros gyógyszeréhez mániákusan ragaszkodó hipermnéziás „Tóth Bogyót", azaz Seres Ervint játszó [namelink name="Sorbán Csaba"] sokkoló hitelességgel rajzolja meg az öngyilkosságtól megmentett beteg férfi portréját, aki konkrétan emlékszik minden öltözésére, vetkőzésére, fogmosására, még arra is, melyik napon milyen volt a széklete. „15627 kis szarkupac van a fejemben" – panaszolja gyógyszerének megvonása után. Sorbán a darab végén éles váltással jól érzékelteti Seres gyógyulását is. [namelink name="Jakab Tamás"] utánozhatatlan természetességgel és egyedi fanyar humorral tudja megjeleníteni az emberi lét perifériájára sodródott figurákat. Dr. Lónyai szenilissé vált apját is úgy kelti életre, hogy a nézőből egyszerre vált ki rokonszenvező részvétet és nevetést. Tetszett [namelink name="Csorba Kata"] rámenős, szexi Lucája, [namelink name="Kéner Gabriella"] fásult feleségként megmutatott Olgája, [namelink name="Gömöri Krisztián"] Einsteinné maszkírozott Wéber professzora, és [namelink name="Flórián Antal"] is mint a doktori bizottság inkább szenilis pártfunkcionáriusnak tűnő elnöke. [namelink name="Borsos Beáta"] kacér csípőmozgással rajzolja meg a mindenre kapható ápolónő, [namelink name="Szívós László"] pedig sztereotipikus affektálással a meleg pincér karikatúráját.

[namelink name="Benedek Mari"] a jelmezekben is igyekezett visszahozni az 1970-es évek elejét: csíkos, piros mackó, pliszírozott szoknya, világosbarna kordbársony öltöny, dzsörzé. A korszak tárgyi kultúrája is megjelenik a színpadon: a Szabad Európát befogó világvevő rádiótól a hordozható lemezjátszón át a tejeszacskóig. Bodolay azonban talált egy még hatásosabb eszközt: az Illés, a Metró és az Omega korabeli slágerei szövik át a produkciót, és kötik össze erős habarcsként a filmszerűen pergő rövid jeleneteket. Erős effektus, hogy miközben Seress listát ír mindarról, amit szeretne elfelejteni, a háttérben képeket, filmhíradó részleteket vetítenek. Feltűnik Horthy, Hitler, Sztálin, Churchill, a jaltai konferencia nagyjairól készült emblematikus fotó, az orrát piszkáló Rákosi; bejátsszák az 1956-os forradalom és az azt követő május 1-je képsorait, majd Kádár Jánost – a nemrég elhunyt Horn Gyulával. Később egy tablón még a Brezsnyev és Kádár csókjáról készült híres felvételt is körbehordozzák. Jól összekapcsolódnak a történelem és az egyéni sors felejtendő momentumai, de hogy ne vegyük az egészet túl komolyan, Bodolay már az elején saját fotóját is belecsempészi az előadásba.

A felejteni képtelen beteg az emlékeit listázó, lakástűzben elégett jegyzeteitől meggyógyul, a szenilis apa pedig új módszert tanul az emlékezésre. Már csak azt kell a nézőnek megfejtenie, hogy az előadás végén vajon kinek a csontváza érkezik meg a lovon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!