Makó és környéke

2012.01.19. 00:23

Nyitás előtt nézelődtünk Hagymatikumban

Makó - Az ünnepélyes átadás előtt nyílt napokat tartottak az új makói fürdőben. Megtapogattuk a falakat, benéztünk az öltözőbe. Körbejártuk az újszagú fürdőt. <br>

Major Zsuzsanna

- Kár, hogy Makovecz Imre nem lehet itt! - mondta szomorúan egy idős hölgy a Hagymatikum élményrészlegének impozáns fehér oszlopa előtt. Az átadó ünnepség ugyan pénteken lesz, az új fürdőt már kedden és szerdán megnyitották az érdeklődők előtt. Nem is maradt üresen: reggeltől késő estig egymást váltották a csoportok.

Ahogy korábban írtuk, a helyi Tourinform Irodánál lehetett a sétára jelentkezni, de hamar elfogyott a hely. Az épületben annak tudatában sétálni, hogy nem csobbanhatunk a medencében olyan érzés volt, mintha mézesmadzagot húztak volna el az orrunk előtt. A látvány viszont mindent kárpótolt.

Az ünnepélyes átadás előtt nyílt napokat tartottak az új makói fürdőben.

Az ünnepélyes átadás előtt nyílt napokat tartottak az új makói fürdőben.
A háromnegyed órás séta előtt műanyag, zöld cipővédőt kellett a lábunkra húzni, ezzel csoszogtuk keresztül az épületet. Nem az egészet, a vendégeket kalauzoló hölgy tájékoztatása szerint, csak úgy 60 százalékát. Nem mehettünk például a gyerekrészlegre. mert még nem volt kész. Mivel odakinn nagypelyhekben hullt a hó a külső gyógymedencét sem láthattuk közelről.

Megnézhettük az élménymedencét, a wellness- és családi részleget, a szaunákat - amiből többféle is van- , az öltözőket, és megtudtuk hogyan működik a karórás beléptető rendszer. Itt-ott még kábelek lógtak a falakból és látszott, nincs azért még minden a pontos helyén. A szűk folyosókon majdnem eltévedtünk. A fürdők fürdőjében a természetes, barnás árnyalatú színek dominálnak. Ottjártunkkor még érezni lehetett a festék szagát.

A szövevényes folyosórendszerből előbukkanó masszázs és szauna világból az épület szívéhez érkezve többeknek elakadt a lélegzete. Volt olyan is, aki keresztet vetett, amikor belépett a hatalmas csarnokba. Makovecz Imre organikus építészetének jellegzetes íves formái, az ég felé törő vonalak, a földből kinyúló faszerkezetek között nem győzték a fejüket kapkodni az emberek. Furcsa, mert először nem a lényeget, a medencéket nézi az ember, hanem a hatalmas oszlopot, ami fölvezeti a tekintetet az égre.

Nyitás előtt így néz ki a Hagymatikum. Videó: Makói TV
Az idősebbek megpihentek a műanyag napozóágyakon. Itt kattogtak csak igazán a vakuk, mindenki fotót akart. Megfogták a díszpálmák levelét, kiderült tényleg igaziak. Bár szóltak, hogy tilos, a víz hőfokát többen is leellenőrizték.

- Jó, hogy leraktuk a bejáratnál a kabátot - mondta egy anyuka kislányának a gyógyvizes medence mellett, a párát ott csaknem harapni lehetett, az élmény részlegen – talán mert a víz hidegebb - kellemesebb idő volt. - Én azt hittem nagyobbak lesznek - jegyezte meg egy úr, a vízzel teli medencék fölött. Mások arról diskuráltak vajon megtérül-e a 3.6 milliárd forintos befektetés.

A séta most még ingyenes volt, pedig szép kis pénz hozott volna a fürdőnek a nyílt napra jelentkezett 2500 látogató. Egy égész napos felnőttjegy 2400 forintba kerül majd, Makó Kártyával a felébe. Az ünnepélyes nyitórendezvényt pénteken délelőtt 11 órakor tartják, az első fürdőzőket négy órára várják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!