Makó és környéke

2012.01.26. 20:06

Benyújtották a Streitmann-tervet

Makó - Részletesen kidolgozott szakmai javaslatként vitte a napokban Budapestre, a minisztérium szakembereinek a gyermekosztály és a szülészet-nőgyógyászat összevonásának tervét Baráth Lajos, a makói kórház főigazgatója – az intézmény ettől reméli a két osztály megmaradását.

Szabó Imre

Megírtuk: az ötlettel novemberben állt elő a gyermekosztály volt vezetője, mostani konzulense, [namelink name="Streitmann Károly"]. A két osztály megszüntetése az egészségügy átszervezése kapcsán, az alacsony kihasználtság miatt merült fel.

A 12 oldalas dokumentum az Anya- és gyermekellátási centrum kialakításának terve címet viseli; bemutatja a két osztály jelenlegi helyzetét, kihasználtságát, majd azt, miként lehetne a kettőt összevonva hatékonyabb formában működtetni. A tervezet szerint az új osztály ágyszáma például kevesebb lenne, mint a két régié együtt, az eddigi 700 helyett 400 négyzetméteren működne. Fenntartása csak szerény veszteséggel járna. A dokumentum hangsúlyozza: a 16 településből álló térségnek szüksége van erre az ellátásra, különösen, hogy megnyílt az évi 600 ezer vendégre tervezett Hagymatikum Fürdő, ahová sok gyerek érkezik majd.

A tervet az egészségügy átszervezésével megbízott minisztériumi háttérintézmény, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) szakemberei elfogadták tárgyalási alapként – ha az illetékes orvosszakmai kollégium is támogatja. Ez nemcsak a makói kórháznak jó hír, de az összes olyan intézménynek is, ahol osztályok bezárása merült fel – a modell másutt is alkalmazható. A Streitmann-terv sorsa várhatóan a február 3-i, szegedi regionális egészségügyi egyeztető fórumon dől el.

Tízezer aláírás. Közben folyik az aláírásgyűjtés a gyermekosztály megmentéséért. Ezt a dolgozók civilekkel összefogva indították a múlt év végén. Az íveket Makón és a térség falvaiban alig két hónap alatt 10 ezren írták alá – a kézjegyeket továbbra is gyűjtik, többek között a gyermekosztályon, illetve orvosi rendelőkben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!