Helyi sport

2014.07.29. 21:03

Szeged 2011 GA: Kéri és az intenzív edzések

A felkészülés negyedik hetét kezdték meg a Szeged 2011- Grosics Akadémia NB II-es labdarúgói. Nyilas Elek vezetésével minden hétköznap két edzés szerepel a programban, plusz a hétvégi edzőmeccs – ebből egyszer engedett a tréner.

Mádi József

 Egyetlen akadály

Ha már Kéri Tamás említette a szegedi stadiont, érdemes néhány gondolatban ismét beszélni róla. Az önkormányzati választások időpontja október 12., ez előtt legalább egy hónappal lesz egy városi közgyűlés, amelyen ismét szóba kerülhet a stadion ügye. Azaz szeptember elején valóban eldőlhet a volt Napfény kemping helyére tervezett létesítmény sorsa, amelynél nagyon fontos a szabályozási terv elfogadása. Erre azért van szükség, hogy a stadion leendő területére ténylegesen a stadiont lehessen felépíteni. Ha pedig ez megtörténik, akkor indulhat a munka – meglehet, akár két hónapon belül.

Kemény napok vannak a Szeged 2011-Grosics Akadémia labdarúgói mögött. Kell is az erő, hiszen az egycsoportos NB II új, minden eddiginél nehezebb helyzetet hozhat a csapat számára.

– Az elmúlt hetet elég komolynak éreztem, hiszen amióta július 8-án elkezdtük a felkészülést, azóta mindennap kétszer edzettünk, kivéve talán egy alkalmat, amikor az Orosháza ellen léptünk pályára. [namelink name="Nyilas Elek"] és a német edző irányította alapozásban inkább a rövid, de intenzív tréningek a jellemzők – mondta a csapat védője, [namelink name="Kéri Tamás"] (22).

Három fronton kell helytállnia a Szeged 2011-GA-nak a következő szezonban: a bajnokság mellett a liga és a magyar kupában is – utóbbiban rögtön jövő szombaton Tatabányán.

– Gondolhatnánk úgy, hogy nem a kupasorozatok lesznek a fontosak, de ez nem így van. Az edzőnk sem így gondolja, sőt ez a mentalitás messze áll tőle: mindig nyerni akar, ahogy mi is. A liga kupában például megmutathatjuk magunkat az NB I-es Debrecen vagy Kecskemét ellen, miközben a Békéscsabával a bajnokság mellett kétszer még itt is találkozunk. Az kifejezetten nagy élmény lenne, ha a Debrecen ellen az új stadionban játszhatnánk. Remélem, megérjük, hogy ezt egyszer majd ránk mondják irigykedve: de jó lenne az új szegedi stadionban pályára lépni! Ha pedig így alakul, gyökeresen megváltozhat a megítélésünk. A szemléletünk már profi, és amíg Elek az edző, addig ez biztos így is marad. Az újoncokat folyamatosan zárkóztatja fel a stáb, így ezzel nem lesz gond. A Szolnok elleni 1–0-s győzelem pedig azért tetszett, mert egy stabil NB II-es csapatot vertünk meg, még ha felkészülési találkozón is – mondta Kéri.

Figyelem a labdán. Kéri Tamás (jobbról) eltökélt a következő szezon előtt. Fotó: Karnok Csaba

Figyelem a labdán. Kéri Tamás (jobbról) eltökélt a következő szezon előtt. Fotó: Karnok Csaba
Radványi, Tímár, Mészáros: csupa olyan új ember érkezett a Szeged 2011-GA védelmébe, akik akár Kéri Tamás riválisai is lehetnek.

– A pozícióm megmaradt a jobb oldalon, hiszen az edzőnk kedveli a támadást segítő védőket. Stabilnak érzem a helyem, Nyilas Elek is számít rám, azaz remélem, fix lesz a csapattagságom, ahogy az volt az NB III-ban. Az biztos, hogy erősebb lesz ez az NB II, mint amikor még Szegeden, a Vasutas-stadionban szerepelhettünk. Öt-hat csapat esélyes a bajnoki címre, és kimondottan gyenge alakulat nem is lesz. Nehéz dió, de nem a biztos bennmaradás a célunk, hanem a középmezőny, annak is inkább az eleje – vélte végül Kéri

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában