Helyi sport

2013.01.10. 18:20

NB III: Magyar után Gellér és Erős is távozott Makóról

Makó - Megkezdte a felkészülést a tavaszi idényre a Makó NB III-as labdarúgócsapata. Az Alföld csoportban 12. helyen álló együttes nincs könnyű helyzetben, sőt a téli átigazolási időszak sem könnyített Czirbusék életén.

Munkatársunktól

– Ami biztos: [namelink name="Magyar György"] Mórahalomra igazolt, [namelink name="Gellér Gábor"] követte a barátnőjét Sopronba, míg [namelink name="Erős Dávid"] szintén elhagyja a csapatunkat. Két meghatározó, elsősorban a védekezésben figyelembe vehető játékos távozott tőlünk, ezért nem egyszerű a helyzetünk, sőt csökkentek az esélyeink. Ha viszont azok hozzánk igazolnak, akiket kinéztünk, talán egy kicsivel optimistábbak lehetünk. Hinnünk kell a bennmaradásban, szeretnénk csodát tenni, de szinte csak a csoda segíthet rajtunk. A felkészülési programunkban egyelőre tíz edzőmérkőzés szerepel az NB II-estől a megyei I. osztályú csapatokig, de még március elejére is tervezünk találkozót attól függően, hogy mikor indul a bajnokság – mondta [namelink name="Bány Tamás"], az együttes játékos-edzője.

A Makó felkészülési meccsprogramja, január 19., 11 óra: Makó–Orosháza; január 26., 11 óra: Békéscsaba–Makó; január 30. (?): Makó–Tápé; február 2., 11 óra: Makó–Szeged 2011; február 6., 17.30: Makó–Tótkomlós; február 9., 11 óra: Makó–Szarvas; február 13., 17.30: Makó–Kondoros; február 16., 11 óra: Makó–Csabacsűd; február 20., 17.30: Makó–Szeged 2011; február 23., 11 óra: Makó–Orosházi Rákóczi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában