Szeged és környéke

2014.07.06. 21:10

Látogatóközpontot avattak Újszentivánon

Újszentiván - Épületátadással indult az idei újszentiváni falunap. A település életéből régóta hiányzott egy olyan közösségi tér, ahol méltó körülmények között lehet rendezvényeket tartani.

Timár Kriszta

A szombaton átadott, közel 400 négyzetméteres látogatóközpontban ezentúl nemcsak kiállításokat lehet rendezni, ahol a helyi és vendégművészek is bemutathatják alkotásaikat, hanem esküvőket, szabadidős programokat vagy más falusi eseményeket is. Az épület a focipálya mellett kapott helyet.

– Az 550 négyzetméter alapterületű komplexumban 390 négyzetméteres, egybefüggő kiállítótér fogadja a látogatókat, a fennmaradó 160 négyzetméter pedig az úgynevezett kiszolgálótér, vagyis itt kapott helyet a melegítőkonyha, a ruhatár és a mosdó – mondta el [namelink name="Putnik Lázár"] polgármester. Az épület összköltsége 200 ezer euró volt, a fűtést és a berendezést az önkormányzat saját költségvetéséből építtette ki és vásárolta meg.

Látogatóközpontot avattak Újszentivánon. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)


Az ünnepélyes átadás után kezdődtek meg a hagyományos falunapi programok, amelyeket úgy állítottak össze, hogy lehetőleg ne jelentsen költséges szórakozást a családoknak. Így ingyenesek voltak például a gyerekeknek a forgók és ugrálóvárak, de még a csillámtetoválás, a saját készítésű, alkoholmentes koktél és a tombola is. A tűzoltók és a rendőrök is részt vettek a programon: az autók kipróbálása mellett a gyerekeknek arra is volt lehetőségük, hogy ujjlenyomatot készítsenek.

A színpadon a Bon-Bon, [namelink name="Kaczor Feri"] és a ZsomBoys gondoskodott a jó hangulatról, este pedig tűzijáték és tűzugrás zárta a programot. A rendezvényhez kapcsolódóan labdarúgótornákat is tartottak, vasárnap pedig húsz csapat részvételével kakaspörköltfőző versenyt rendeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!