Ország-világ

2014.05.14. 08:33

Jogerősen kártérítésre kötelezték a Mal Zrt.-t

Egyelőre nem tudható, mikor és ki fizeti majd, hiszen a cég ellen felszámolási eljárás indult.

Helybenhagyta a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ellen tavaly ősszel hozott elmarasztaló ítéletet egy a vörösiszap-katasztrófa kapcsán indított kártérítési perben - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.

A lap közlése szerint ezzel jogerőssé vált a kártérítési összeg, amelyet a vörösiszap-szerencsétlenség kapcsán indított perben ítéltek meg a károsultnak, de egyelőre nem tudható, mikor és ki fizeti majd, hiszen a cég ellen felszámolási eljárás indult.

A Magyar Nemzet felidézte: az első fokú eljárás során a Fővárosi Törvényszék tavaly novemberben ítélt meg a férfinak ötmillió forintot és annak kamatát, a károsult teste ugyanis súlyosan megégett a vörös áradatban, továbbá hatalmas lelki traumát is szenvedett az iszapömlés során.

A Mal Zrt. ajkai telephelyén 2010. október 4-én szakadt át egy vörösiszap-tározó gátfala, a kiömlő lúgos, maró zagy több települést elöntött. Az ipari katasztrófa tíz ember életét követelte, több százan pedig megsérültek a szerencsétlenség következtében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában