Szeged és környéke

2014.04.20. 19:20

Húsvéti bringaünnep Critical Mass módra

Szeged – Nagyjából ezer kerékpáros ünnepelte a húsvétot és a Föld napját a Critical Mass felvonuláson Szegeden. Minikoncertek színesítették a rendezvényt.

Vida-Szűcs Imre

A Föld napja alkalmából ismét bringások tömege vett részt a szegedi Critical Mass kerékpáros felvonuláson. A menet vasárnap délután 3-kor a Dóm térről indult rendőri felvezetéssel. Az egyik főszervező becslése szerint nagyjából ezer bringás gyűlt össze.

„Használható kerékpársávokat az Oskola utcára és a Stefániára!" – ez volt a felvonulás mottója, mert a kerekezők másodszor is fel szerették volna hívni a figyelmet, hogy az említett helyeken a forgalmi rend kialakítása mára elavult.

– Tizenkét kilométer per órával hasítok – viccelődött egy férfi az ismerőseivel a nagykörúton. Mi is úgy láttuk, igen lassan haladt a sor, de még így is kicsivel kevesebb mint egy óra alatt mindenki célba ért a Szent István térre. Nem maradhatott el a szokásos bicikliemelés: a Belvárosi hídon, a Bertalan hídon és a végén, a Szent István téren emelkedtek az égbe a kétkerekűk.

Húsvéti bringaünnep Critical Mass módra. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

– Koncertet már nem nyomtok? Pedig olyan jól énekeltetek! – állapította meg egy hölgy. Hamarosan teljesítették is az óhaját, és előadták a KFT-től az Afrikát. Ez volt a 17. Critical Mass Szegeden, és az első, amelyet mini koncertek tettek hangulatosabbá. Zenélt a Drasztik Akusztik, a Pakura és a Lapulevél Popduó. A hangosításon és a repertoáron még van mit javítani a szeptemberi autómentes napig, de sokan értékelték az igyekezetet. A nagyszínháznál a körforgalomban például örömmel állt be táncolni egy hajléktalan, aki valószínűleg már nem volt szomjas.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!