Csongrád és környéke

2012.01.26. 15:58

Négy évszak rajzai a Széchenyiben

Csongrád - A képzőművészet és a kertápolás találkozásából született kiállítás óvodások és iskolások munkáiból a Gróf Széchenyi István Általános Iskolában.

Delmagyar.hu

A Múzsa Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a Széchenyi már 2000 óta működik együtt és segítik egymás munkáját, így nem meglepő, hogy közösen hirdetettek meg pályázatot a városi és Csongrád környéki óvodáknak, iskoláknak. A pályázat iránti hatalmas érdeklődést mutatja, hogy 343 pályamű érkezett a szorgos kezű apró művészektől.

A kiállítás megnyitóján az iskolások műsora után Csüllögné Balogh Judit üdvözölte a vendégeket, akik zsúfolásig megtöltötték az iskola galériáját. Az intézményvezető egy volt széchenyis diák, Török Mária, a Múzsa igazgatónőjének levelével köszöntötte az érdeklődőket, majd Bartókné Vincze Zsuzsanna nyitotta meg a kiállítást. „Ez a kiállítás a válasz arra, hogy lesz-e jövője a Széchenyinek." – hangsúlyozta beszédében képviselőnő, aki kiemelte az iskola értékeit, a csak itt megtalálható iskolamúzeumot, galériát és a tankertet, ami a mai világban nagyon jó példa, mert az életre, a kétkezi munka tiszteletére nevel.

343 pályamű érkezett a szorgos kezű apró művészektől.

343 pályamű érkezett a szorgos kezű apró művészektől.
A „Négy évszak a kertben" című képzőművészeti kiállítás február 29-ig tekinthető meg a Széchenyi iskolagalériájában.

Címkék#Csongrád

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!