Bulvár, celeb

2014.04.30. 12:19

A Bérgavallér, John Torturro filmje csütörtöktől a mozikban

Sztárokat felvonultató, szórakoztató New York-i történet némi drámával megspékelve: a sikeres amerikai színész-rendező, John Turturro új mozija, a Bérgavallér csütörtöktől látható a hazai mozikban.

MTI

Létezhet-e új karrier egy ötvenes éveiben járó, de még jó kiállású, nem kifejezetten szép, de férfias, latinos külsejú New York-i férfinek, aki virágkötészettel foglalkozik és nem veti fel a pénz? A Bérgavallér (eredeti címe: Fading Gigolo) sztorija szerint igen, így válik dzsigolóvá a főhős Fioravante, akit a filmet rendezőként is jegyző John Turturro alakít, a kerítő pedig az ezúttal "csak" színészként közreműködő Woody Allen, szerepe szerint Murray.

A könyvesboltja becsődölésén kesergő Murray-nek a bőrgyógyászával, a csinos, de unatkozó szépasszonnyal, Dr. Parkerrel (Sharon Stone) folytatott beszélgetés hozza meg az ötletet, miként tehetne szert pénzre abból, ha ismerősét, Fioravantét kiközvetíti alkalmi légyottokra - ezekből ugyanis nem kis jutalékot szakít.

A kezdetben vonakodó Fioravante végül kötélnek áll, a dolgok jól is alakulnak, Dr. Parker elégedett a gyengéd, alapvetően romantikus férfival, az ügyfélkör bővül, újabb nők részéről mutatkozik igény a szolgáltatásra, akár hármas felállásban is. Ám feltűnik a színen egy haszid rabbi özvegye, Avigal (alakítója Vanessa Paradis), aki egy szigorúan szabályozott vallási közösségben él, és bár hat gyereket szült, még soha nem csókolózott. Fioravante és Avigal szerelmes lesz egymásba, ám a nő nem törhet ki addigi életéből, és végül igent mond Dovinak (Liev Schreiber), a haszid rendőrnek, aki gyerekkora óta próbálkozik Avigalnál.


Az 57 éves John Turturro már több mint hatvan filmben játszott, első alakítása egy szöveg nélküli pici szerep volt Scorsese Dühöngő bikájában, még 1980-ban. Szerepelt például a Coen-testvérek által rendezett A nagy Lebowskiban vagy a szintén általuk készített Hollywoodi lidércnyomásban, amelynek főszerepéért elnyerte a legjobb színész díját a cannes-i filmfesztiválon. Rendezőként 1992-ben debütált a Mac-kel, amelyért Arany Kamera-díjat kapott Cannes-ban. További rendezései: Illuminata (1998), Románc és cigaretta (2006), Szenvedély (2010).

A Bérgavallér forgatókönyvét időről időre Woody Allen is véleményezte. A sztori sok tekintetben emlékeztet Allen New Yorkban játszódó filmjeinek hangulatára; a film az ő rendezésében is nyilvánvalóan hasonló lett volna. A 78 éves Woody Allen nem sokszor volt színész más rendező alkotásában, mindössze hét ilyen alkalom volt, legutóbb 1997-ben a Napsugár fiúk című tévéfilmben, amelyet John Erman rendezett.

A tini énekes sztárként a kilencvenes években feltűnt francia Vanessa Paradis, Johnny Depp két gyermekének édesanyja a Bérgavallérban első angol nyelvű szerepét alakítja. A remek formában lévő, több mint negyven moziban szerepelt, a Casinóban nyújtott alakításáért 1995-ben Golden Globe-díjat kapott Sharon Stone már szerepelt közös filmben John Turturróval, de a tavalyi Gods Behaving Badly-ben nem volt közös jelenetük.
Szintén jelölték már Golden Globe-ra a Bérgavallérban a vonzó Selimát alakító Sofia Vergarát, aki korábban a Machete gyilkol-ban is szerepelt.
A film operatőre Marco Pontecorvo (Tűzfal, Az utolsó légió, New York bandái), és érdekesség, hogy kisebb szerepekben Turturro 14 éves fia, Diego, valamint unokatestvére, Aida is látható.

A Bérgavallér a Big Bang Media forgalmazásában látható a magyarországi mozikban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!