Csak a neve Nyugati

A Nyugati pályaudvarhoz sok személyes emlékem fűződik. Még középiskolás kollégistaként, amikor sokkal többet vonatoztam, mint manapság, havonta többször megfordultam ott. Jegyet váltottam, péksüteményt, üdítőt, újságot vettem a boltban, és alig vártam, hogy felszállhassak a szegedi vonatra. Még akkor is inkább felszálltam, ha majdnem egy óra volt az indulásig. Sosem szerettem a Nyugatit. Ékszerdoboz lehetett, amikor 1877-ben megnyitották, de azóta nem tudom, hogy hányszor esett át jelentősebb felújításon. Koszos, büdös, zajos pályaudvarként könyveltem el magamban, ahol folyton kéregetőkbe botlom. Olyan hely volt, ahol „muszáj" átmenni, de ahol jobb minél kevesebb időt eltölteni.

A hétfőn induló, majdnem 290 millió forintba kerülő felújítás jár némi kellemetlenséggel. Két hétig bezárják a pályaudvart, így akik eddig Szegedről mindig a végállomásig utaztak, kénytelenek lesznek megismerkedni Budapest egyéb részeivel, például Kelenföld állomással. Ennyi rugalmasság egy rendszeresen MÁV-val utazó embertől elvárható, hiszen a különféle műszaki problémák, felsővezeték-szakadások, késések miatt sűrűn kényszerülnek a vasút szerelmesei alkalmazkodni a rossz körülményekhez.

Sokan szidják a magyar vasutat, amely – problémák ide vagy oda – még mindig az egyik legkiszámíthatóbb és legbiztonságosabb, ha a közösségi közlekedési eszközöket nézzük. A Nyugati felújítása sajnos csepp a tengerben. Ki tudja, hány milliárd forintot kellene még korszerűsítésre költeni, hogy a nyugati országokhoz hasonló infrastruktúrát alakítsunk ki. Egyelőre elérhetetlen távolságban vagyunk a nyugati színvonaltól, de a keményen ingázó kisemberek életébe talán a megújult pályaudvar is hoz majd egy kis örömöt.