Ország-világ

2007.01.04. 15:19

Folytatják a színlelt szerződések felszámolását

Az adóhatóság idén is folytatja a színlelt szerződések felszámolását és a sajtóhírekkel ellentétben nem lesz olyan tevékenység, amit kiemelten kezelnének.

Idén is bőven lesz munkája az adóhatóságnak a színlelt szerződésekkel. A több mint 1 millió 200 ezer hazai vállalkozásnak eddig csak töredékét tudták ellenőrizni. Idén az általános ellenőrzéseknél a színlelt szerződéseket is vizsgálják majd. A Világgazdaság című lap értesülése szerint az APEH jó néhány ügyvédi irodára készül bírságot kivetni, mert sokszor nem alkalmazottként, hanem megbízási szerződéssel foglalkoztatják az ügyvédeket. Az adóhatóság főosztályvezetője azt mondta: nem újdonság, hogy az ügyvédi irodáknak is fel kell számolniuk a színlelt szerződéseket.

- Eddig is vizsgáltunk ügyvédeket. Mi a színlelt szerződést ugyanúgy megtaláltuk a legkisebb bt.-nél és a legváltozatosabb tevékenységi körnél.

Hajdú Miklósnétól azt is megtudtuk, hogy eddig 53 millió forintot hajtott be az adóhatóság azoktól a cégektől, amelyek nem tettek eleget a kötelezettségnek. Az összeg nagyobbik része adókülönbözet, a többi - körülbelül 6 millió forint - bírság, illetve késedelmi kamat.

A 2004 óta ellenőrzött cégek közül nyár végéig 330 tett bejelentést és szüntette meg a színlelt szerződéseket, ez összesen 2600 dolgozót érintett, 12 vállalkozás viszont ezt nem tette meg, köztük egyéni vállalkozók, kft.-k, bt.-k is vannak.

Krónika Hírszolgálat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában