Ország-világ

2007.01.17. 15:19

Sportcsarnokpályázat hatodszor

Az idei megszorítások Enesét sem kerülik el, ezért az elkövetkező hónapokban az intézmények működtetésére fektetik a fő hangsúlyt. Ebben az esztendőben hatodszor is benyújtják pályázatukat a sportcsarnok építésére.

Haszonits József

Mesterházy József a harmadik választási ciklust kezdte meg tavaly októberben a közel ezernyolcszáz lelkes Enese polgármestereként.
– Szeretem a munkámat és éreztem az emberek bizalmát – válaszolta az újbóli megmérettetés okát firtató kérdésre. Úgy vélte, eredményesen zárult az elmúlt esztendő és változatlanul nagy erőbedobással szeretne dolgozni a jövőben is.
Az elvégzett feladatokat összegző lista élére az útfelújítás került, hisz három utca egy kilométernyi burkolatát sikerült rendbe tenni 2006-ban. A temetőben kisebb renoválásokat korábban is végeztek, ám a ravatalozó teljes rekonstrukciója is a mögöttünk hagyott esztendőben történt meg. Megújult az óvoda belső tere, a vizesblokk, a villamos vezetéket kicserélték, befejeződött a pince felújítása is. A Hunyadi utca meghosszabbításában huszonnégy építési telket alakítottak ki. A közművek elkészültek, a murvás út építését megkezdték. A házhelyek értékesítése folyamatban van. Azonkívül gondot fordítottak a település rendjére, a parkosításra, virágosításra.
– Pályáztunk egy Európa park és ötödször a sportcsarnok építésére, sajnos nem jártunk sikerrel – tette hozzá a település vezetője. – Eredményes volt viszont az önhikis pályázatunk, amelyen 31,5 milliót, útépítésre 7 milliót, céde-pályázaton 3,25 millió forintot nyertünk, hogy csak a nagyobb összegeket említsem. Mesterházy József szerint a megszorítások Enesét sem kerülik el. Ezért ebben az évben az intézmények működésére fektetik a hangsúlyt, mivel csökken a normatíva, ugyanakkor a közüzemi díjak emelkednek. S ez nehéz helyzetet teremt az önkormányzat számára. A megyei pedagógiai intézet felmérése függvényében döntenek – várhatóan márciusban – a szükséges iskolai változtatásokról.
Az idei terveket tíz pontban foglalta össze a polgármester. A felsorolásban szerepel – többek között – buszvárók építése, az aszfaltozás folytatása, újbóli pályázat benyújtása a sportcsarnokra és az Európa térre, valamint egy iskolai étkező építésére. Tovább szépítik a környezetet, faluszépítő egyesületet alakítanak és fesztivált is szerveznek idén a településen.
A buszvárók építése és az aszfaltozás folytatása a legfontosabb feladatok közé tartozik Enesén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában