Darvasi László: Taxival a Napfelketében

Van Szívnek egy barátja, kiváló irodalmár, és mert megtudta a taxis esetet, meg is mondta Szívnek, hogy terjeszteni fogja. Hogy elmondja fűnek-fának, és Szív végre visszakapja azt, amit egyébként ő szokott másokkal elkövetni, amikor megírja, kiszerkeszti a barátai és az ismerősei életét.

Ezekben az időkben Majorka egy sast figyelt a messzelátójával, Balog Jocó kórházban volt, és Szív megtudta, hogy Afganisztánban már csak egy zsidó van, ő csak azért maradt, mert őrizni kellett az imaházat. A Napról ebben az időben derült ki, hogy zenél, és olyan ez a – sajnos emberi füllel nem hallható – muzsika, mintha egy orgonista és egy gitáros megivott volna egy üveg, mondjuk, nem teljesen száraz Martinit, és aztán játszani kezdtek volna. Nos, a világ tágas volt, bonyolult, és Szívnek ekkoriban sokat, nagyon sokat kellett utaznia. Jött és ment Szív, futott és botorkált, hallott, látott, nem győzött, de túlélte. Mert a pocsolyákat is túl kell élni. És ha egy nap szálka a szívben, azt is túl kell élni.

A Nap zenélt, és még nem is hajnalodott. Még tökéletes sötétség uralkodott odakint, és amikor Szív kilépett a kihalt szegedi utcára, már meg is látta a taxit. Az autó már várta. Szív megint utazott, egy húsvéti utazás várt rá, csúcsidőben, őrült tömeg, átszállások, és biztosan lesz olyan utastárs is, aki összevész a kalauzzal, mert a kormány nem mondott le. Három idős néni, kosarukban főtt sonkával, tojással, szidja majd a szexet Nagykőrös és Cegléd között.

– Az állomásra, kérem – sóhajtotta Szív a taxisnak, aki affajta félidős férfi volt, talán birkózott valamikor, viszont a füle nem volt salátásra gyűrve. Szív nézte az élettelen utcát, s erősen gondolkodott.
– Mondja, mennyiért vinne el…? – és ekkor Szív kilehelte magából egy vidéki város hosszú nevét. A táv százhúsz kilométer, a puszta közepén terül egy város, felvég, alvég, putrik, sok szegény ember, sok tiszta udvar, rendes ház, egy szétmálló városszerkezet, melyet már a főút se nagyon tart össze. Hogy ide kellene eljutni. A taxis tűnődött kicsit, majd megmondta az árat. Sok volt, de nem volt vészesen sok.
Szív bólintott: – Menjünk, uram! Ne az állomásra! Ebbe a városba menjünk, egyenesen! Tudom a rövidebb utat.

S ahogy ezt kimondta, megkönnyebbült, majd azt is észrevette, hogy egy halvány ecsetvonás már odakerült az ég aljára. Kelt a Nap, részegek voltak mindketten, az orgonista és a gitáros is, két szép, ezüstös barkójú, mámoros férfi zenélt a horizont aljában.
– Vörös? – kérdezte a taxis, ahogy kiértek a vásárhelyi útra.
– Alapszínben barna – bólintott Szív.
– Pedig meg voltam győződve, hogy ekkora utat vörösért vállal az ember.

Kicsit hallgattak, Szív a nap zenéjét hallgatta.
– Volt egyszer egy szívbéli barátom – szólalt meg a taxis –, Béla, a Szeges Béla. Nem Szeges volt a rendes neve, de mindig hordott magánál szeget, hátha egyszer szükség lesz rá. Nem lehetett azon kapni, hogy ne zörgött volna a zakójában vagy az ingzsebében néhány szögecske. Szeges Belé Sopronból járt át Nyíregyházára. Hetente ment, többnyire a hét végén. Na például ő egy vörös miatt vállalta a tortúrát, mígnem egyszer elsodorta a Skodáját egy birkaszállító pótkocsija. Szegény Béla – sóhajtott a taxis. – Arca már nem volt, de a szegeket megtalálták a kabátja zsebében, és tudja-e, uram, mit csináltak velük?
– A temetés előtt biztosan beleverték őket Béla koporsójába – mondta Szív.
– Honnan tudta?! – pislogott ellenségesen a taxis, majd közelebb hajolt, és Szív fáradt arcát fürkészte – Utazott már velem?! Meséltem már?!

Szív hallgatott, őzsuta szaladt a zöldellő vetésben.
– Biztosan jól főz – váltott témát hirtelen a taxis.
– Igen, elég jól. Rántott csirkeszárny, zúzapörkölt, levesek.
A taxis gondolkodott, majd olyan megállapítást tett, amely Szívet határozott elismerésre késztette.
– Ha jó a zúzapörköltje, akkor elvált – mondta a taxis.
– Igen, uram, pompás a következtetése – pillantott elismerően a másikra Szív – elvált. De ez már régen történt.
– Vagyis nem maga miatt vált.
– Azt hiszem, nem – vont vállat Szív.

A szentesi elágazáshoz értek, idős, szakállas férfi állt a körforgalmi szigetnél, s egy táblát tartott az érkező, megforduló, letérő autók felé.
„Tudjátok meg emberek, hogy a Nap zenél! Egy hegedűs és egy hárfás játszik a Nap fényében!"
– Micsoda marhaság – mormolta maga elé a taxis, majd újra Szívhez fordult. – Ne mondja, hogy nem kapnak össze néha.
– Igaza van, néha összekapunk – bólintott Szív, és a hatalmas, vörös Napkorongot bámulta, mely már a szentesi fóliasátrak fölött zenélt.

Gitárszólót hallott Szív, de néha a gitáros abbahagyta a pengetést, ilyenkor nyilván húzott a martinis üvegből. Hányadik üveg ez?! A taxis bizalmaskodva hajolt közelebb.
– Régóta tart? – a hangja kissé rekedtes lett, izgatott.
– Ami azt illeti, elég régóta – mondat Szív.
– És…és hogy bírják? – bizonytalankodott a taxis – Tudja, volt egy barátom, már nyugdíjas, egy taxiskolléga, ő negyven év után váltott. Egy nap összecsomagolt, és se szó, se beszéd, elment. Negyven év után, uram!
– Látja – dünnyögte Szív –, én most is visszamegyek.

A taxis nem szólt, csak kacsintott. – Én – mondta aztán halkan, büszkén – akár Kistelekre, Félegyházára, Kiskőrösre vagy Makóra megyek, mindig vár egy ágy. Bármikor vár. Érti, ugye?
Szív értette.
– Nem akarok indiszkrét lenni, de elárulja, mi a neve?
Szív megmondta.
– Szép név – bólogatott a taxis. – Meddig marad nála?
– Nem tudom, uram – ingatta a fejét Szív.
– Örökre?
– Örökre semmiképpen.
– Jobb így? Jobb csak jönni, elmenni, jönni megint?
– Jobb – mondta elgyötörten Szív.
– Már meg van vetve az ágy, ugye? – s a taxis újra kacsintott, még a száját is megnyalta.
– Meg van vetve az ágy, uram – köhécselt Szív. És ekkor, mert halálosan elfárasztotta a hajnali beszélgetés, és fáradt volt a tegnapi estétől, a Nap zenéjétől, attól a rengeteg szilánktól, pocsolyától, megmondta, pontosan megmondta, hogy kihez mennek. Elárulta, hogy miféle nő várja őt.

A taxis sokára szólat meg. Merev volt az arca.
– Az enyém már meghalt – mondta, s ez az egyszerű, szenvtelen megállapítás mégis úgy hangzott, mint valami szörnyű, igazolásra, bizonyításra már nem is váró vád.