Makó és környéke

2007.06.27. 16:19

Újra átrágták az iskola-összevonást

Hosszú vitát követően – többségi szavazással – tegnap elfogadta Makó képviselő-testülete a város három általános iskolájának összevonásáról szóló tervezetet. Az igazgató Almási Pál lesz. A testület előtt beszámolt a gázfúrások állásáról a TXM igazgatója, a polgármester pedig kiszámoltatta: Makónak évi százmilliót is hozhat a gázkincs.

A tegnap elfogadott határozat értelmében szeptembertől három helyett – szervezetileg – egy általános iskola működik a városban. Az egyes épületek tagintézményekként léteznek tovább, megtartva eddig vitt tagozataikat. A nyilvános döntést megelőzően zárt ülésen a vezetőkről határoztak. A városi fenntartású óvodákat nem integrálják, az újvárosi vezetését Hepp Attiláné, a belvárosiét pedig Sarró Ferencné viszi tovább. A három, önkormányzati fenntartású iskolából – a változás okán – csupán az Almási utcai élére neveztek ki igazgatót, [namelink name="Almási Pál"] személyében, a másik két intézmény vezetői pályázatát érvénytelennek nyilvánították.

Így – mivel a belvárosi és a kertvárosi intézmény is az Almási utcaiba olvad be úgy, hogy a közös intézmény címe a belvárosié marad – közös igazgatóválasztásra sincs szükség, hiszen a „megmaradt" vezető automatikusan az integrált intézmény vezetője is lesz.

Többek között ezt is kritizálták az ellenzék szószólói. [namelink name="Halmágyi Pál"] képviselő kezdeményezte: mégis írjanak ki pályázatot a vezetői posztra.

Ötletét támogatta [namelink name="Mágori Józsefné"] is. Orosné Spák Hedvig, a Fidesz képviselője és az oktatási bizottság elnöke kiemelte: a jelenlegi helyzet eredménye a makói pedagógusok „kenyérharca". Az ellenzék képviselői nehezményezték továbbá, hogy a döntés-előkészítésbe szerintük csak későn vonták be őket, [namelink name="Márton Imre"] pedig a korábbi, az összevonás megkezdését elrendelő határozat visszavonását kérte. A téma kapcsán a testület közmeghallgatást is tartott, amelyen egy pedagógus érvelt az integráció ellen, majd a lakosság soraiból szót kért [namelink name="Csőke Attila"], a Csongrád megyei közgyűlés pénzügyi bizottságának elnöke, aki felvetette: a megyénél nem bíznák egy ekkora intézmény vezetését külön pályáztatás nélkül senkire. [namelink name="Buzás Péter"] polgármester az előterjesztett változások szükségszerűsége mellett érvelt, és kiemelte, ez jelenleg a leghumánusabbnak tűnő megoldás.

Az ülésen beszámolt a gázfúrás részleteiről [namelink name="Szabó György"], a TXM Kft. ügyvezető igazgatója, aki részletesen kitért a gázkitermeléssel kapcsolatos összes kérdésre. Kiderült: a határ túloldalán nem folytatják a fúrásokat, és akár három évbe is belekerülhet, mire a csöveken teljes kapacitással folyhat át a gáz. Nem válaszolta meg azonban Toldi János képviselő kérdését: számszerűen mekkora adóbevételt jelent majd Makónak a város területén kitermelt ásványkincs? [namelink name="Buzás Péter"] jelezte: kollégáival végeztetett egy számítást, ami alapján kiderült: legrosszabb esetben évi 1-2, optimálisan pedig akár 100 millió forintos iparűzési adót is fizethet a TXM. Szabó még bejelentette: valószínű, hogy helyi irodájukat a makói hagymakutató épületében rendezik be, aminek a teljes átalakítását is tervezik.

A testület az újvárosi plébániaépületet helyi védelem alá helyezte, és megpályáztatja a Löbau Centrum kiürült irodáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!