Szeged és környéke

2007.10.02. 16:19

Csipke – kilenc hónap alatt

Szeged - A halasi csipke grammjának ára vetekszik az arany unciájáéval: megközelítőleg tizenhatezer forint. Az elsőt 1902-ben Dékáni Árpád rajztanár terve alapján Markovits Mária varrta a velencei csipke után. Sikere azóta töretlen, a brüsszeli remekekkel is felveszi a versenyt.

Dombai Tünde

Az ezredforduló óta hivatalosan hungaricum. Különlegessége, hogy míg a világon tíz-tizenkét öltéstípust ismernek, addig a halasiak hatvanat különböztetnek meg. Cérnájuk egyedi, egy indiai sás növényből sodorják lehelet vékonyra, ám rendkívül erősre. A tizenegy kiskunhalasi varró és két szegő asszony napi nyolc órát dolgozva 70-80 dekányit használ el belőle – évente.

– A kizárólag kézzel készülő halasi csipke mindig fehér, ám a természetes anyaga miatt idővel besárgul, azaz „beekrüsödik". A varrást három-négy év alatt lehet megtanulni, egy asszony egy alkotást varr – halljuk Zajics Klára varrótól a Halasi Csipkemúzeum szegedi kiállításán. Dél-alföldi mintának számít terítőn a magyaros táncos vagy a csókos galambos, ezüst kitűzőn kedvelt a lepke is. A legkisebb, ujjbegynyi virág négy óra alatt készül el, hatezer-ötszáz forintot ér. A legnagyobb csipke hatvan centi átmérőjű, majdnem hatezer óra (kilenc teljes hónap) kellett hozzá, négy és fél millió forintba kerül. A bemutató péntekig látható a zsinagógában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!