A vásárhelyi kórház visszakéri a pénzét

Hódmezővásárhely - A mindszenti beteg ügyében hárommillió forintra bírságolta tavasszal az Egészségbiztosítási Felügyelet a vásárhelyi kórházat, amely befizette a pénzt, de megtámadta bíróságon a határozatot. A Fővárosi Bíróság a per jogerős befejezéséig felfüggesztette a határozatot, így a kórház visszakéri a hárommilliót.

Imre Péter

Április elején Hódmezővásárhely és Mindszent között életét vesztette egy mindszenti férfi a mentőben, amely az április elsejei beutalási rendnek megfelelően a kiemelt súlyponti kórház, Szentes felé szállította a beteget. Az ügyben az Egészségbiztosítási Felügyelet hárommillió forintos pénzbírsággal sújtotta a vásárhelyi Erzsébet-kórházat, amit az intézmény határidőig befizetett. A kórház ugyanakkor nem értett egyet a felügyelet határozatával, amit bíróságon támadott meg.

– Hiszünk az igazunkban – nyilatkozta akkor lapunknak [namelink name="Kallai Árpád"] főigazgató –, és bízunk abban, hogy számunkra kedvező ítélet születik. Ebben az esetben az álláspontunk szerint jogtalanul kiszabott bírságot visszaköveteljük.

A „mindszenti betegként" elhíresült ügyben a kórház jogszabálysértőnek tartotta a felügyelet döntését, és a bíróságtól a végrehajtás felfüggesztését és hatályon kívül helyezését, valamint az Egészségbiztosítási Felügyelet új eljárásra utasítását kérte. A Fővárosi Bíróság kedvezően bírálta el a beadványt, és első lépésként a per jogerős befejezéséig felfüggesztette a határozat végrehajtását. A bíróság döntése értelmében a befizetett összeget visszakérheti a kórház az Egészségbiztosítási Felügyelettől.

– Nem hiába hittünk az igazunkban – kommentálta a bírósági döntést [namelink name="Kallai Árpád"]. – Élünk a lehetőséggel, visszakérjük a pénzt, amelyet tudunk majd mire fordítani. Az ezzel kapcsolatos dokumentumot már eljuttattuk a felügyelethez, s bízunk benne, hogy rövid időn belül visszautalják az összeget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!