Életstílus

2014.04.30. 10:26

A lovas táborok a legdrágábbak - idén korábban megindult a roham a jobb helyekért

Az ár tekintetében átlagosnak számít egy hétre 20-30 ezer forintot elkérni, ebben az ársávban található például budapesti napközis táborok között rajzfilmes és nyelvi tábor is, illetve vidéki kenutábor.

Idén a szokásosnál is korábban, már márciusban megjelentek a tábori felhívások. A tavalyihoz képest nem nagyon változtak az árak, körülbelül tízezertől kilencvenezer forintig terjed az egyhetes belföldi foglalkozások ára. A legdrágábbak az ottalvós lovastáborok. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője a táborválasztással kapcsolatos pénzügyi döntésekhez ad hasznos tippeket.

Az idei nyári iskolai szünet 11 hetes lesz, ennyi időre kell megoldani a gyermekek elhelyezését. Számos variációt gondolnak át ilyenkor a szülők: mennyi szabadságot tudnak kivenni, szóba jöhetnek-e a nagyszülők, egy megbízható szomszéd vagy bébiszitter. Emellett a legkézenfekvőbb megoldás a nyári tábor: számtalan lehetőség közül lehet választani, ráadásul idén a szokottnál is korábban, már márciusban elkezdték hirdetni a szervezők a programokat.


„Egyre több szervező kínál különböző táborokat. Ezek nem feltétlenül olcsó lehetőségek, így érdemes előre gondolkodni és elkülöníteni rá egy összeget a család költségvetéséből. Több helyen van részletfizetési lehetőség, illetve általános gyakorlat a testvérkedvezmény, amit szintén megéri igénybe venni. A tervezésnél vegyük figyelembe azt is, hogy míg a napközis táborokban általában az ár tartalmaz minden szükséges belépőt, és adott esetben egy-egy fagyit is, az ottalvós táboroknál, főleg, ha idősebb gyermekről van szó, már valamennyi zsebpénzről is gondoskodni kell. Ebben az esetben az egy hét szülőktől való távollét kiváló lehetőség a diák számára, hogy gyakorolja a pénzügyi döntéseket: adott esetben a tábor előtt maga keresse meg diákmunka vagy otthoni házimunka révén a zsebpénzét, majd a kapott összeget megfelelően beossza a szükséges napokra." – tanácsolta Horváth Magyary Nóra, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő zsűritagja.

Van olyan internetes honlap, ahol közel 400 féle táborról lehet információt találni, napközis és ottalvós, fővárosi és vidéki táborok közül is válogathatunk, a gyermek életkorának és érdeklődési körének figyelembevételével. Vonjuk be a diákot a döntésbe, hagyjuk, hogy ő válassza ki több lehetőség közül a neki legjobban tetsző programot, így egyszerre pihenhet és észrevétlenül tanulhat is.


Tavaly óta nem változtak jelentősen az árak, idén is nagyon nagy különbségek vannak az egyes foglalkozások között az anyagiak tekintetében – állapította meg a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője a különböző lehetőségek között tájékozódva. A legolcsóbb a jelenlegi kínálatban egy budapesti napközis tánctábor, de 10 ezer forintba kerül egy Bács-Kiskun megyei művészeti, ottalvós tábor is. A meghirdetett tematikák között a leggyakoribbak a különböző tánc- és alkotó-, illetve a különféle sporttáborok.

Az ár tekintetében átlagosnak számít egy hétre 20-30 ezer forintot elkérni, ebben az ársávban található például budapesti napközis táborok között rajzfilmes és nyelvi tábor is, illetve vidéki kenutábor.

Az egyik legnépszerűbb elfoglaltság a budapesti, állatkerti Zootábor, a délelőtt 8-tól délután 5-ig tartó heti foglalkozás ára 55 ezer forint. A legdrágább lehetőségeket keresve találhatunk 90 ezer forintért ottalvós vidéki sport- vagy nyelvi tábort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!