Ország-világ

2014.11.01. 22:51

Rétvári: jobban működik a polgári demokrácia, mint 8 éve

Ezt az internetadó elleni tüntetések kormányzati kezelése, az adójavaslat visszavonása igazolja - mondta az államtitkár.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint sokkal jobban működik Magyarországon a polgári demokrácia, mint nyolc évvel ezelőtt, ezt igazolja az internetadó elleni tüntetések kormányzati kezelése, az adójavaslat visszavonása.

2006-ban nem lehetett ilyen békésen tüntetni Budapesten, az akkori kormányzat ezt nem engedélyezte volna. Ráadásul a mostani magyar kormány sokkal inkább odafigyel a tüntetésekre, mint a nyugatiak - mondta [namelink name="Rétvári Bence"] a HírTV P8 című műsorában szombat este.

Az államtitkár szerint ha valaki visszanéz erre az eseménysorozatra, akkor azt láthatja, hogy Magyarországon jobban működik a polgári demokrácia, mint bármelyik másik országban.

Felidézte, hogy Olaszországban több százezres tüntetések vannak a római utcákon, de nem valószínű, hogy ezért a kormány változtat az álláspontján. "Magyarországon nagyságrendekkel kisebb volt azok száma, akik kétszer felvonultak Budapest utcáin, mégis a kormányzat korrigált a szándékán" - fogalmazott az államtitkár.

Emlékeztetett arra is, hogy tavaly Franciaországban egymillióan tüntettek a házasság, a család intézményével kapcsolatban, a szocialista francia kormány azonban nem tett semmit.

Rétvári Bence beszélt a "szabad vasárnapra" vonatkozó KDNP-s javaslatról, amely szerinte a párt régi követelése. Bízik benne - mondta - , hogy a következő hetekben sikerül kidolgozni egy olyan javaslatot, amely akár már jövő évtől hatályba léphet. Mint mondta, mindenkinek biztosítani kell, hogy minden héten szabad legyen a vasárnapja. A bevezetés indokaként a többi között azt említette, hogy a vasárnapi munkát senki sem önként vállalja, arra kötelezik az embereket, miközben a gyermekes munkavállalók csak hétvégén lehetnek együtt gyermekükkel.

Arra a felvetésre, hogy nem tartanak-e elbocsátásoktól az intézkedés miatt, az államtitkár azt mondta, arra törekednek, hogy minden embernek legyen Magyarországon munkahelye, és a javaslatot biztosan sokan fogják támadni. Hozzátette: vannak olyan számításaik, amely alapján a vasárnapi forgalom kisebb, mint az átlag napi forgalom. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem akarják ellehetetleníteni azokat az embereket sem, akik vasárnap akarnak megvenni egy zsömlét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában