Kecskemét és környéke

2012.01.16. 21:05

Ítélet a három ember halálát okozó robbanás ügyében

Autógázt töltöttek PB gázpalackokba, emiatt robbant fel egy kunadacsi fűrésztelep műhelye, még 2005-ben. A robbanásban 3-an meghaltak, 9-en súlyos sérüléseket szenvedtek, közülük három embernek maradandó sérüléseket okozott a gázrobbanás.

Delmagyar.hu

A kunadacsi raklapgyártó üzemben 2005-ben történt halálos gázrobbanás ügyében harmadszor született elsőfokú ítélet Kecskeméten; a városi bíróság hétfőn, nem jogerősen, 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte Csaba Imre elsőrendű vádlottat - mint munkáltatót - foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, illetve közveszély okozás vétsége, valamint árú hamis megjelölése bűntett miatt.

Az ügyben korábban már két alkalommal hozott elsőfokú - mindkétszer felmentő - ítéletet a Bács-Kiskun Megyei Bíróság érvénytelenítette. Piegel Zsolt bírói tanácsa a másodrendű Perger László vádlottat foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt - benzinkútjánál megengedte az elsőrendű vádlottnak, hogy a gázpalackokat szabálytalanul tölthesse meg - 2 év fogházbüntetésre ítélte, annak végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.

A kunadacsi raklapgyártó üzemben 2005. február 9-én gázrobbanás történt, a detonáció következtében hárman meghaltak, kilencen súlyosan megsérültek, közülük három ember maradandó fogyatékosságot szenvedett. A bíróság szerint bizonyítást nyert, hogy a gázpalack felrobbanása okozta a balesetet, amely azért következett be, mert szabálytalanul, autók meghajtásához használt LPG gázzal töltötték meg a palackot propán-bután gáz helyett, valamint túltöltötték azt.

A bíróság az elsőrendű vádlottat közveszély okozás vétségében is bűnösnek találta, mert nagy számú dolgozó és több, a telephelyen tartózkodó személy is veszélyhelyzetbe került a robbanáskor. A Bács-Kiskun megyei telephelyen gyártott raklapokat MÁV jelzéssel látták el - annak ellenére, hogy a vasúttársaság ehhez nem járult hozzá -, ezért árú hamis jelölésének bűntettét is elkövette az elsőrendű vádlott.

A bíróság szerint az üzemben talált gázpalackokat a "MÁV" jelölés beégetéséhez használták. Az ügyben harmadik alkalommal folyt elsőfokú eljárás, mivel a Bács-Kiskun Megyei Bíróság két alkalommal is új eljárásra kötelezte a kecskeméti bíróságot. Az első fokon eljáró kecskeméti bíró 2007-ben a védő kezdeményezésére zárt tárgyalást rendelt el. Az ítélethirdetés már a nyilvánosság előtt történt: a bíróság felmentette a két vádlottat.

A nyilvánosság kizárása miatt a Bács-Kiskun Megyei Bíróság új eljárásra kötelezte az első fokon eljáró bíróságot. A megismételt perben ugyanaz a bíró ismét felmentette a vádlottakat, az ítélet indoklása szerint a gázpalack hibája okozta a balesetet. A megismételt eljárásban kihirdetett ítélet is a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elé került, amely 2009 decemberében érvénytelenítette, és ismét új eljárásra kötelezte a Kecskeméti Városi Bíróságot. A megyei bíróság a két alkalommal felmentő ítéletet hozó bírót kizárta a harmadik, megismételt eljárásból. A Kecskeméti Városi Bíróságon Piegel Zsolt bírói tanácsa 2010 februárjában kezdte meg a büntetőper tárgyalását. A bíró új elemeket csatolt a bizonyítékok közé. Dóka István Péter ügyész tudomásul vette az ítéleteket. Az első- és a másodrendű vádlott, valamint védőik felmentésért nyújtanak be fellebbezést, ezért az ügyet másodfokon a megyei bíróság jogutódja, a Kecskeméti Törvényszék fogja tárgyalni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!