Makó és környéke

2012.01.16. 21:08

Nem alhat nyugodtan a makói kukatolvaj

Makó - Ha valaki használja a makói orvosi rendelő elől ellopott kukát, a benne elrejtett chip ürítéskor jelez a szemeteskocsinak. Ha a tolvaj kivágja a chipet, hiába teszi ki az utcára az edényt, nem fogják kiüríteni.

Bakos András

Múlt szerdán ellopták a makói Tulipán utcai orvosi rendelő elől a szemeteskukát. [namelink name="Sánta Sándor"] háziorvos, önkormányzati képviselő azt mondta, egyelőre nem tesz feljelentést. Csörög rovatunkban azt üzente a tolvajnak, észrevétlenül csempéssze vissza a helyére a szemetest, akkor nem lesz baj. Az orvostól tudjuk, hogy a tolvaj azóta sem jelentkezett. Azért is bízik benne, hogy meggondolja magát a tettes, mert a rendelővel nincs szerencséjük a bűnözőknek. Korábban betörő vitte el innen a két körzet számítógépeit, de a tettest – az újságban megjelent fölhívás alapján – feljelentették, elfogták, még mindkét komputer nála volt.

Kis szerencsével a kuka is előkerülhet. Novemberben adtuk hírül, hogy a makói szemetesedényeket chippel látta el az ASA Köztisztasági Kft. [namelink name="Reith Imre"], a hulladékkezelő cég ügyvezetője azt mondta, a kuka jelét a szemetesautókon elhelyezett berendezés olvassa le, és a rendszer könyveli, hogy milyen számú kukát ürítettek. Arra nincs lehetőség, hogy megmondják, most hol van a rendelő szemetesedénye – de mihelyt valaki használni kezdi, és kirakja a háza elé, üríttetni, a rendszer jelez, hogy a kukával nem a megszokott helyén, a Tulipán utcában találkozott az autó.

Makói kuka az ürítés napján. Nem csak szemét van benne. A szerző

Makói kuka az ürítés napján. Nem csak szemét van benne.
A szerző felvétele

– Elvileg van lehetőség arra, hogy a chipet eltávolítsák a kukáról, akkor viszont mi nem fogjuk kiüríteni, hiába rakják ki – mondta lapunknak az igazgató.

A rendszert azért állították munkába, hogy ne legyen vita: minden, a díjat rendesen fizető háztartás szemetesedényét kiürítsék, de azokét ne, akik nem fizetnek, a kukát mégis kirakják. A cégnek 19 milliós díjkintlévősége volt tavaly. Reith szerint a csatornázási munkák idején is jó szolgálatot tesz majd a chip és a nyilvántartási szám. Amikor nem tud bemenni egyes utcákba az autójuk, a sarokra kihúzott kukák összekeveredhetnének. Így viszont ki lehet majd deríteni, melyik kié. Egy kuka használtan 4500 forintba kerül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!