Helyi sport

2013.05.09. 21:00

Szedeák: profitálnak a versenyhelyzetből

Legeredményesebb szezonjának végén jár a Naturtex-SZTE- Szedeák férfi kosárlabdacsapatának utánpótlása. A szegedi klub hat korosztályos csapatából négy országos döntőbe jutott, ötödikként pedig a jövő hétvégén az U23-asok tehetik meg ezt. Utánpótlás-sorozatunkban a Szedeák remek szezonját elemeztük.

Gyúrós István

Hatból öt – ez lehet a mérleg a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapatának utánpótlásában, ha az U23-as együttes is bejut a jövő hétvégén az országos döntőbe. Ezt korábban megtette az U11, az U12, az U16 és az U18 is (az U14-nek nem sikerült ebben az évben), így nem kérdés, hogy a klubnál folyó utánpótlás-nevelés az ország élvonalába tartozik.

– Az idei év azért különleges, mert mindegyik korosztályunk kiválóan szerepelt. Az utóbbi két évben zajló munkának köszönhetően már tíz iskolában működik a törpkosár programunk, ezekben 250 gyermek sportol a felügyeletünk alatt, a tömegesítésnek pedig meglett az eredménye a versenyeztetésben is. Hosszú távon ez az építkezés eredményezheti azt, hogy az A csoportos csapatban is szóhoz jussanak a fiatalok – mondta [namelink name="Kardos Péter"] klubelnök. A Szedeák utánpótlásából idén három játékos, [namelink name="Varga Dániel"], [namelink name="Wirth Ádám"] és [namelink name="Varga Zalán"] kapott szerepet az élvonalban, és több olyan fiatal bontogatja szárnyait, akik később a felnőtt csapat erősségei lehetnek.

Finalisták. A Szedeák U11-es, U12-es, U16-os és U18-as korosztálya is az országos döntőbe jutott. Fotó: Frank Yvette

Finalisták. A Szedeák U11-es, U12-es, U16-os és U18-as korosztálya is az országos döntőbe jutott.
Fotó: Frank Yvette

Az utánpótláscsapatokban további 150 gyermek sportol rendszeresen, így a klubban 400 fiatal kosárlabda-oktatásáért felelnek. A klub szinte minden korosztályos válogatottba ad játékosokat.

– Külön kiemelendő, hogy a három felső korosztályban, amelyek az A csoport előszobájának számítanak, azaz a 16, a 18 és a 23 éven aluliaknál a Szombathely mellett mi lehetünk a másik olyan együttes, amely mindhárom korosztályban az országos döntőben szerepel. Ehhez kell ugyebár az is, hogy az U23 a jövő hétvégén sikerrel vegye az utolsó akadályt. De ha ez esetleg nem sikerül nekik, akkor is elmondhatjuk, hogy kiváló évet zártak az utánpótláscsapataink – fogalmazott.

A klubban komoly edzői stáb áll a csapatok mögött, az iskolákban dolgozó szakemberek mellett a korosztályok munkáját [namelink name="Vezsenyi Zsolt"], [namelink name="Vezsenyiné Csaba Gabriella"], [namelink name="Polányi Géza"], [namelink name="Kiss Zsolt"], [namelink name="Nyilas István"], [namelink name="Simándi Árpád"], [namelink name="Molnár Csaba"], [namelink name="Bonifert Domonkos"] és Wirth István felügyeli, [namelink name="Alexa Szabolcs"] pedig az erőnléti felkészülésért felel.

– A Szegedi Tudományegyetem nagy vonzerőt jelent a továbbtanulni szándékozóknak, így a két felső korosztályban más városokból is érkeznek hozzánk tehetségek. Ennek köszönhető, hogy a csapatokban versenyhelyzet van, amely még jobb teljesítményre sarkallja a játékosokat. Szeretnénk tovább fejlődni, ezért beadtuk az akadémiai akkreditációt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségéhez. Bízunk benne, hogy az eddig elvégzett munkát értékelve megkapjuk az akkreditációt, és a jövőben kosárlabda-akadémia működhet majd Szegeden – tette hozzá Kardos Péter.

Címkék#Szedeák

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában