Szeged és környéke

2014.08.22. 15:09

A Piroska család volt a 20 ezredik

Szeged - A bordányi Piroska András és családja volt pénteken a rókusi Tescóban működő kormányablak 20. ezredik ügyfele.

Munkatársunktól

[namelink name="Piroskáné Szögi Dóra"] két kisfiukkal, Martinnal és Zdenkóval útlevelet, személyit és diákigazolványt készíttetett. Az alkalomból [namelink name="Juhász Tünde"] megyei kormánymegbízott és [namelink name="Musa Imre"] a szegedi hipermarketek személyzeti igazgatója köszöntötte őket.

A kormánymegbízott elmondta, ez az első, a hivatal falain kívül nyitott kormányablak, ami 5 hónapja működik, és a jövő év végéig még több hasonló szeretnének nyitni. 250 ügyet lehet intézni 9 ügyintézőnél reggel 8 és este 8 óra között. A várakozási idő nem haladja meg a 20 percet.

Juhász Tünde%_ megyei kormánymegbízott és [namelink name=

A Piroska családot Juhász Tünde és Musa Imre köszöntötte.
Fotó: Karnok Csaba

[namelink name="Bozsó Barbara"], a járási hivatal vezetőhelyettese elmondta, a Huszár utcai okmányirodában naponta 500-600 ügyfelelt szolgálnak ki, a Tescóban 300-at. Musa Imre megjegyezte, több Tesco áruház is jelezte már, hogy szeretné követni a szegedi mintát. Nagy parkolóval és más szolgáltatásokkal is segítik az ügyfeleket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!