2014.12.09. 09:40
Kedves Hallgatóink! Készítsenek maguknak rádiót!
DélmagyArchív 1923-1941: A rádió lenyűgözte nagyapáinkat. Az internetezéshez lehetett fogható. Jó ötletnek tűnt megadóztatni.
Talán minden idők legnagyobb médiaélménye volt, amikor az ember rájött: a rádióban a világ több koncertterme közül választhat és több nyelven hallhat híreket. Szegeden is mámorító érzés lehetett ez az 1920-1930-as években, a poros utcák és az egységes párt korában.
Az első otthoni rádiót 1923-ban szerelték fel Szegeden, még azelőtt, hogy Budapesten 1925. december 1-jén elindult volna a Magyar Rádió első adása. Egy éven belül 376 készülék volt a városban.
1925. január 17-én Babnigg Béla gimnáziumi tanár már azt jósolta, hogy rövid időn belül Szegeden is a külföldihez hasonló rádióláz tör majd ki.
Azok a békebeli Orion rádiók!
De a láz egyelőre csak egy maroknyi készülékbarkácsoló amatőrön látszott. 1927-ben a Szegeden használt készülékek nagy része még amatőr szerkezet volt. A gyári rádiók 4-5 millió koronába kerültek, mai árra átszámítva kb. egymillió forint fölött volt az áruk (egy villamosjegy 1925-ben 2000 koronába került Szegeden). Balogh István főhadnagy, rádiószakértő nyilatkozott a hőskorról az újságnak:
Ma vagy alkatrészt vesz valaki és összeállít egy készüléket, ami esetleg sikerül, vagy kész gyári készüléket vesz, de ez horribilis összegekbe kerül, úgy, hogy sokak részére hozzáférhetetlenné teszik a rádiószórakozást.
Szegeden ekkor még úgy tűnt, a rádiózás egy csináld magad mozgalom berkein belül marad. Rövidesen azonban a német Telefunken cég licence alapján itthon is elkezdtek rádiót gyártani. A Magyar Wolfrámlámpagyár már 1925-ben piacra dobta Orion nevű rádiókészülékeit, a Standard Villamossági Rt. 1928-tól, a Philips 1931-től indította el a rádiógyártást. A rádió gyors elterjedése csökkentette a gyári készülékek árát.
Mérföldes lépésekkel haladunk előre!
Annyira, hogy 1929 februárjában a Délmagyarországi Rádió Klub rádiókiállítást rendezett Szegeden, és ennek 8 napja alatt rádióállomás működött a városban (az újság címe többre vágyott). Ha úgy éreznénk, nagyon értjük a tudomány haladását, érdemes beleolvasni Somogyi Szilveszter polgármester megnyitójába:
Az emberi tudomány, amely mérföldes lépésekkel halad előre, megmérte a fény és a hang sebességét, a világűr távolságát, megismertette az elektronparányokat, felszállt a levegőbe, leásott a föld mélyébe és képes a rádión keresztül az egész világgal érintkezni. Szinte kérdezhetjük, vajjon mi van még hátra?
Ki mondta, hogy új ötlet volt a netadó?
Alighanem ekkor jöhetett Somogyi polgármester ötlete, hogy ha már a technika így nyargal, a rádiókészülékekre vigalmi adót kellene kivetni. Ezzel Szegeden megszületett volna a rádiódíj, amelyre egyébként nem sokáig kellett várni, hogy a posta országosan bevezesse. A polgármester így érvelt:
A mozik is panaszkodnak, hogy a rádiódivat óta észrevehetően rosszabbul megy az üzletük, kevesebb a közönségük. Az emberek inkább otthon hallgatják a milánói Scala operaelőadását, mint a moziban nézik a filmtörténeteket. A rádiós emberek tehát vigadnak, ingyen, vagy nagyon olcsón vigadnak, joggal szedhetnénk tőlük vigalmi adót. Aki muzsikáltat, az fizessen is...
A rádióláz 1929-re megérkezett Szegedre. A világ kitárult, választani lehetett a Metropolitan és a Scala között, Párizs és Berlin között, és ez remek érzés lehetett. Nem mellesleg az otthoni viták is új témát kaptak, hiszen minden este el kellett dönteni, milyen állomást hallgasson a család.
Rádióláz. Fellépett a vályogból összetákolt kunyhóban, meghitt barát a gyermekszobában és dédelgetett kedvenc a szalonokban. Különösen este hatalmasodik el ez a "betegség". Őrült gyorsasággal küldi le az egész família a vacsorát és már körül is üli a fényes varázsládikákat, amelyekből annyi sok szép árad kifelé.
Milyen is az orvrádiózó?
1930 óta be kellett jelenteni a rádiókészülékeket, üzemeltetésükért pedig 2 pengő 40 fillér havi díjat kellett fizetni. Egyúttal természetesen megjelentek az orvrádiózók. A rendőrség az 1930-as évek derekán hetente 3-4 delikvenst juttatott bíróságra, ahol a bírság 30-50 pengő volt, és még a készüléket is elkobozták.
Ha valaki el akarta adni rádióját, az sem ment egyszerűen: be kellett jelentenie a vásárló személyét, különben nem tudta igazolni, hogy már nem köteles díjat fizetni a rádió után.
Az orvrádiózónak elsősorban is az antennáját kellett ügyesen elrejtenie, és figyelnie arra, hogy a levélkihordónak ne tűnjön fel semmi. Mivel ez nem volt könnyű, az orvul rádiózás elsősorban a külterületeken és a tanyákon volt elterjedtebb.
Több nótát és gramofonzenét!
19.20-kor Márai Sándor mondott bevezetőt. Másnap a 600 ezredik rádióelőfizetőt ünnepelték a színházak korabeli csillagainak közreműködésével.
Csak Szegedről évente közel 300 ezer pengőt szedett be a posta, és nem csoda, hogy ezek után a közönségnek elvárásai voltak a rádióműsorral szemben.
A rádió kezdeti időszakára a tanító, népnevelő és minőségi szórakoztató vonás volt jellemző. Műsorából ítélve a korabeli rádió egész hete kevésbé volt a politika eszköze, mint ma egyetlen 180 perc.
Minőségi komolyzenét és minőségi dzsesszt is adott, a műsoron oktató előadások és irodalmi művek is szerepeltek, de persze a legnépszerűbb szám a cigányzene és a nóta volt. Az egész a lehető legtávolabb állt a ma szokásos behízelgő bulihangú fecsegéstől: rádiózni kulturális tevékenység volt, aminek megadták a módját.
1935-ben a posta azt is felmérte, milyen műsort kívántak az emberek:
Rádiót Szegednek!
1930 tavaszán a szegedi közgyűlés Klebelsberg Kunó kultuszminiszterhez fordult azzal, hogy a város kaphasson meg egy tervezett rádiólejátszó relét és az ezzel járó saját rádióállomás lehetőségét.
A Szegedi Rádió Klub szerint egy Szegeden készített műsor közelebb állhatott volna a tanyai emberekhez, és a városban megvoltak a zenei lehetőségek is.
Az ügy semmit nem haladt előre: 1932-ben nem vidéken helyeztek üzembe új adót, hanem megindult a Budapest II műsora. A Magyar Rádió 1935-ben azzal utasította vissza Szeged kérését egy filharmonikus hangverseny közvetítésére, hogy a koncerten budapesti művészek is szerepelnek, ezért pedig nem kell Szegedre jönni.
Végre 1937-ben és 1938-ban a Szegedi Ipari Vásárról adtak helyszíni közvetítést, 1938 nyarán a rádió négy alkalommal is közvetítést adott a Szegedi Szabadtéri Játékokról, 1941. június 14-én pedig egész napját Szegedről közvetítette.
1940-re 10 423 rádióelőfizetőt tartottak számon Szegeden. Egy országos felmérésből kiderült, hogy 1938-hoz képest 50 százalékkal, közel 4000 előfizetővel növekedett a legális rádiózók száma. A posta szerint ez annak volt köszönhető, hogy az emberek így akartak hozzájutni a 1939-es erdélyi és felvidéki bevonulás híreihez.
