Ország-világ

2012.01.04. 19:06

Életfogytiglan a salgótarjáni bozótvágós gyilkosnak

Jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla szerdán azt a férfit, aki két éve egy félméteres bozótvágó késsel halálra kaszabolta volt barátnőjét és annak új barátját Salgótarján belvárosában.

A másodfokú bíróság több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek Fekete Lászlót, aki leghamarabb 45 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

A fiatalembert tavaly nyáron a Nógrád Megyei Bíróság tényleges életfogytiglanra ítélte, kimondva, soha nem bocsátható feltételes szabadságra, és a különös kegyetlenség, illetve több emberen történt elkövetés mellett harmadik minősítő körülményként az aljas indokot is megállapíthatónak látta elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

Az ügyészség azért fellebbezett, hogy az előre kiterveltséget is állapítsa meg a bíróság, a védelem viszont ennek elutasítása mellett azért is érvelt, hogy az aljas indok se szerepeljen a minősítő körülmények között. Az ügyvéd azt is kérte a szerdai másodfokú eljárásban, hogy a tábla rendeljen ki új orvos szakértőket a vádlott beszámíthatóságának további vizsgálatára, ezt azonban a bíróság elutasította.

A jogerős ítélet szóbeli indokolásában a tanácsvezető bíró az aljas indok mellőzésével kapcsolatban megjegyezte, a szerelem még akkor sem tekinthető annak, ha őrült indulattá fajul. Majd a védőbeszéddel összhangban hivatkozott arra is, hogy a lány, miközben még együtt éltek, hónapokon át titkolta a vádlott előtt, hogy új barátja van. A vádlottat "derült égből villámcsapásként" érte, mikor partnere több mint fél évtizedes kapcsolatuk után egyszer csak a szeme láttára egy másik férfi autójába szállt be, aki egyébként a lány főnöke is volt a munkahelyén.

A tényállás szerint ezután a fiatalember öngyilkosságot kísérelt meg, majd napokra a pszichiátriára került, néhány nappal azután pedig, hogy onnan kiengedték, Salgótarján belvárosában este az utcán összefutott barátnőjével és annak új barátjával. Ekkor vette elő kocsijából az aznap vásárolt 49 centiméteres bozótvágóját, amellyel először a lányt, majd az egyik közeli boltba menekülő és percekig ellenálló barátját az elkövető "szenvtelenül" és "kimérten" kivégezte.

A táblabíróság kitért arra is: miközben a vádlott képtelen volt feldolgozni, hogy barátnője új társat talált, a korábbiakban előfordult, hogy ő megcsalta a lányt.

Az ítélőtábla szerint sem az előre kiterveltség, sem az aljas indok - mint az emberölés minősítő körülménye - nem bizonyítható, ugyanakkor már önmagában a helyszínen készült fényképfelvételek alapján sem lehet kétséges a különös kegyetlenséggel történt elkövetés. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a büntetlen előéletű vádlott viszonylag fiatal kora miatt nem indokolt a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből történő végleges kizárás, de a cselekmény súlya, jellege miatt szükséges annak legkorábbi időpontját 45 évben meghatározni. Így a vádlott leghamarabb 72 éves korában kerülhet ki a börtönből.

A két évvel ezelőtti bűncselekmény elkövetésekor 27 éves férfi az utolsó szó jogán zokogva kért bocsánatot az áldozatok családjaitól, miközben elmondta, maga sem érti a történteket, nem tud megbocsátani önmagának. A vádlott azt mondta, csak magyarázatot akart kapni kapcsolatuk megszakadására, mert barátnőjétől soha el sem hangzott, hogy "vége", "szakítunk".

A lány édesapja a tárgyaláson annyit mondott, amikor a bíróság szót adott neki, hogy mint szülő, aki látta összekaszabolt leányát, emberi ésszel felfoghatatlannak tartja a cselekményt, és a törvény teljes szigorát kéri alkalmazni.

A táblabíróság szóbeli határozatának hirdetése során elmaradt a múlt év végéig a büntetőeljárási törvény alapján kötelező "Magyar Köztársaság nevében" fordulat, de más sem hangzott el helyette. Míg a múlt év végéig hatályos alkotmány azzal kezdődött, hogy Magyarország: köztársaság, majd Magyar Köztársaságnak nevezte az országot, addig az új alaptörvényben az olvasható, hogy "hazánk neve Magyarország".

Címkék#bíróság

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában