Helyi sport

2013.01.18. 18:07

Ménesi nyáron kiszáll

Makó - Szurkolói ankétot tartott a Makói FC NB III-as labdarúgócsapata, amelyen kiderült, anyagi gondokkal küzd a klub, Ménesi Gábor pedig a tavaszi idény után lemond mindenféle szerepvállalásról.

Munkatársunktól

A Makói FC NB III-as labdarúgócsapata ankétra invitálta a szurkolókat. Kérdéseikre a csapat korábbi elnöke és kapusa, [namelink name="Ménesi Gábor"] és a vezetőedző, [namelink name="Bány Tamás"] válaszolt. A nem túl fényesen sikerült őszi szezon értékelésekor elhangzott, hogy a tervezett húsz pontnál nyolccal kevesebbet szereztek, így minimálisra csökkent az esély a bennmaradásra az átszervezés előtt álló NB III-ban.

Időpontváltozás

A Makói FC ma délelőtt edzőmérkőzésen fogadja az NB II-es Orosháza csapatát. A találkozó az előzetesen bejelentettnél hamarabb, 10 órakor kezdődik az Erdei Ferenc téri sporttelepen. 

Az anyagi gondokról is szó esett. Az önkormányzat már nem támogatja a klubot, ráadásul a többek között eszközbeszerzés és a lelátó felújítása miatt beadott TAO-s pályázat is sikertelennek bizonyult, ugyanis a remélt 30 millió forint helyett 1,8 milliót ítélt meg a szövetség. A helyzetet tovább rontja, hogy az adóbevételek elszámolásában történő változások miatt is kevesebb bevételre számíthat az együttes.

Az eddig leírtak, valamint egy korábbi elhatározás miatt jelentette be Ménesi Gábor, hogy a tavaszi szezont követően lemond mindenféle szerepvállalásról, ami a Makói FC-hez kötötte. Ahogy lapunknak nyilatkozott: nem látja értelmét, hogy tovább küzdjön, ha már a város sem támogatja a csapatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában